Több mint 14,1 százalékkal csökkent az álláskeresők száma az elmúlt egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat nyilvántartásában november végéig 350,5 ezer álláskereső szerepelt, több mint 57,8 ezerrel kevesebb, mint 2014 novemberében. A lehetséges új álláshelyek túlnyomó része a közfoglalkoztatásban volt fellelhető.

Az NFSZ honlapján közölte: az elmúlt tíz év novemberi hónapjait vizsgálva soha nem volt még ilyen alacsony, 350,5 ezer az álláskeresők száma. Ennek fényében a teljes népesség 7,9 százaléka, a kereső korúaknak viszont mindössze 5,1 százaléka volt regisztrált álláskereső. Árulkodó adat viszont, hogy novemberben 62,9 ezer álláskereső kérte a nyilvántartásba vételt, viszont 7,6 százalékuk első alkalommal regisztrált, tehát 92,8 százalékuk vált újra munkanélkülivé.

Összességében az új belépők száma egy év alatt 10,9 százalékkal esett vissza, ez a kiterjesztett közmuna programnak is köszönhető, bár alacsony bérrel jár. Az álláskeresők 28,1 százaléka - összesen 98,3 ezer ember - tartósan, vagyis több mint egy éve keresett már munkát, ez 2,9 százalékponttal jobb arány az egy évvel korábbinál. Novemberben az összes álláskereső 12,0 százaléka, vagyis 42 ezer ember pályakezdő volt.

Az NFSZ adatai szerint novemberben 175,6 ezer álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra, 33,4 százalékuk álláskeresési ellátásban, a többiek szociális jellegű támogatásban részesültek. Az álláskeresők közel fele (49,8 százalék) semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott.

A foglalkoztatók összesen 75,2 ezer üres álláshelyet jelentettek be novemberben, ezek 81,0 százalékához igényeltek támogatást. Az újonnan bejelentett támogatott álláshelyek száma 57,3 ezer volt, amelynek túlnyomó része a közfoglalkoztatáshoz tartozott.