.Friss videóval jelentkezett Facebook-odalán Varga Mihály, ahol több már ismert lépés mellett néhány újdonságot is bejelentett.

Az eddig is tudható volt, hogy idén júliusól 15 százalékra csökken a szociális hozzájárulási adó, népszerűbb nevén a szochó, amibe a szakképzési hozzájárulás is beleépül. A pénzügyminiszter szerint mindez azt jelenti, hogy két százalékponttal csökkennek a munkát terhelő adók, avagy másképp fogalmazva 250 milliárd forint marad a vállalkozásoknál.
Azt is elmondta, hogy könnyebb és olcsóbb lesz az átalányadózás, hiszen ez az adózási forma jövőre az éves minimálbér tízszereséig, kiskereskedelmi tevékenységnél ötvenszereséig választható. Az így adózó egyéni vállalkozónak az éves minimálbér feléig nem kel szja-t fizetni és élhetnek a családi adókedvezmény lehetőségével is. Varga szerint az intézkedés 70 ezer vállalkozónak jelenthet segítséget.

Bejelentette azt is, hogy a jövő évtől a kockázati tőkealap-kezelőknek és a tőzsdéknek nem kell különadót fizetniük.

A rezsicsökkentés megőrzése érdekében az energiaellátók a veszteségüket a következő öt adóévben levonhatják az adózás előtti eredményből.

És végül a kriptodevizákból származó jövedelmet is kifehérítenék: jelenleg ugyanis a kriptodevizák adóterhe 30,5 százalék, ami 15 százalékra csökkenhet. Ez a lépés a PM számításai szerint önmagában több milliárd forintot hozhat a költségvetésnek.

Forrás: HVG

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!