Ha nem hosszabbítják meg a május 4-én lejáró kilakoltatási moratóriumot, tömegek kerülhetnek az utcára - hívták fel a figyelmet a lakhatással foglalkozó érdekvédelmi szervezetek.

A kilakoltatási moratórium a 112/2021-as kormányrendelet értelmében ma, május 4-én véget ér. Így sok család kerülhet az utcára a járvány és a gazdasági válság idején, azután, hogy a moratórium meghosszabbítását az Országgyűlés igazságügyi bizottsága elutasította - adták hírül a lakhatással foglalkozó érdekvédelmi szervezetek, A Város Mindenkié, az Utcajogász Egyesület és az Utcáról Lakásba! Egyesület.

A Város Mindenkié levélküldő kampányt indított, amelyben Kásler Miklós és Gulyás Gergely minisztert címezve szólalnak fel a kilakoltatási moratórium meghosszabbításáért, a legelesettebbek védelmében.

A parlamenti pártokhoz és a minisztériumhoz is fordultak a szervezetek, törvénymódósítást sürgetve. Miután a kormány nem válaszolt megkeresésünkre, az öt parlamenti ellenzéki párt (DK, Jobbik, LMP, MSZP, Párbeszéd), valamint Szél Bernadett független parlamenti képviselő a Momentum támogatásával ma nyújtja be A Város Mindenkié és az Utcajogász Egyesület törvénymódosító javaslatát, amely a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. napig, országosan, minden típusú lakás esetében meghosszabbítaná a kilakoltatási moratóriumot. (A módosítás szükségességére az alapvető jogok biztosa is felhívta a figyelmet.)

Mivel az önkormányzati lakásoknál az önkormányzatok saját hatáskörben is megakadályozhatják a kilakoltatásokat, az Utcáról Lakásba! Egyesület levélben kereste meg az összes budapesti kerületet és az 50 ezer főnél nagyobb települések önkormányzatait, hogy amennyiben a kormány nem lép, hosszabbítsák meg a településen a kilakoltatási moratóriumot saját hatáskörben, különös tekintettel a gyerekes családokra.

Az Utcajogász arra is felhívta a figyelmet, hogy azoknak az állami vagy önkormányzati lakásban lakó bérlőknek, akiknek a veszélyhelyzet idején járna le a szerződése, az ország egész területén lehetősége van egyoldalú nyilatkozattal meghosszabbítani a szerződésüket.

Forrás: napi.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!