Még nem tette közzé a szakminisztérium az országos adatokat arról, hányan mentek iskolába az alsó tagozatosak közül. Az Adom Diákmozgalom országos számaiból az derül ki, hogy az alsós diákok kevesebb mint fele otthon maradt. Az ATV Híradó riportja.

Iskolák

A Vas megyei Répcelakon egy tanár kivételével az egész tantestület megtagadta a tantermi oktatást. Egy neve elhallgatását kérő tanárnő híradónknak azt mondta: egyenként hívta be az igazgató őket, volt, akinek fegyelmit is ígért.

A PDSZ megpróbált közvetíteni az érintettek között. Híradónknak Nagy Erzsébet, országos választmányi tag azt mondta: a tankerületi központ igazgatójától úgy tudja, hogy figyelmeztetésben részesítik a tantestületet azért, mert online formában tanítottak és nem jelenléti oktatásban.

Híradónk értesülései szerint azonban később a tantestület büntetését visszavonták, és kompromisszum is született. A tanárok vállalják a jelenléti oktatást, ha a teremben legfeljebb 10 gyereknek kell órát tartaniuk.

Az Adom Diákmozgalom, amely korábban arra buzdított, hogy azok se menjenek iskolába, akiknek kellene, most országos hiányzásszámlálót indított. A visszaküldött, több mint 25 ezer kérdőívből eddig 11 ezren (vagyis a válaszadók 44,5 százaléka) nyilatkozott úgy, hogy az alsósok otthon maradtak. Sipos Ferenc, szóvivő híradónknak azt mondta: sikerként könyvelik el ezt az arányt. Ugyanakkor hangsúlyozta: annak örültek volna a legjobban, ha sem az alsósoknak, sem az óvodásoknak nem kellett volna visszamenni az intézményekbe.

 

Óvodák

A Miskolci Avastetői Óvodába összesen 138 gyerek jár. Közülük most 86 tért vissza az intézménybe. Ez 66 százalékos részvételt jelent. Az intézményvezető, Deli Emese híradónknak azt mondta: a gyereke már nagyon várták, hogy újra közösségben lehessenek.

Budapest XVIII. kerületében a polgármester szerint az óvodás korúak nagyjából 60 százalékát vitték vissza oviba.
A kerületi önkormányzat szervezésében egyébként az újranyitás előtt teszteltek is. A kerületi szűrés során 1200 gyerek és pedagógus közül 15-en bizonyultak pozitívnak. A tesztelést pedig várhatóan a május 10-e előtti hétvégén megismétli majd – árulta el híradónknak Szaniszló Sándor.

Az országos tiszti főorvos az operatív törzs tájékoztatóján arra emlékeztetett, hogy ahol az intézmény kérte, ott a honvédség elvégezte a fertőtlenítő nagytakarítást. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az intézményekben továbbra is érvényben van a testhőmérséklet mérés, és ügyelni kell a gyakori kézmosásra, szellőztetésre. Valamint kérte: csakis egészséges kisgyereket engedjenek a szülők óvodába, illetve iskolába.

Forrás: atv.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!