Ahogyan a pedagógusok jogszerűen tagadhatják meg a tantermi oktatást április 19-től, úgy a szülőknek is joguk van a gyermekeket visszatartani az iskolától a biztonságuk érdekében – utóbbi témáról a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke, Totyik Tamás nyilatkozott az RTL Híradónak az általános iskolák és óvodák egy hét múlva esedékes újranyitása kapcsán. Pénteken Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár arról beszélt a Hír TV-n, hogy igazolt hiányzásnak tekinthető, ha a szülő a járványhelyzetre való tekintettel nem engedi iskolába a gyermekét. A Mérce cikke.

A krónikus beteg gyermekek esetén egyértelmű a helyzet a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke szerint: Havasi Katalin azt mondta az RTL-nek, az ő esetükben maga a betegség is feljogosítja a szülőt arra, hogy otthon tartsa a gyermekét. A Híradóban megszólalt egy sérült kisfiú édesanyja, akinek elmondása szerint a kisfia tüdőkapacitása körülbelül 60-70 százalékos, és olyan iskolába jár, ahol látásssérült és halmozottan fogyatékos gyermekek tanulnak .”Ők abból kifolyólag, hogy nem látnak, állandóan kapaszkodnak, egymáshoz közel mennek” -magyarázta.

Én eldöntöttem, hogy nem megy a gyerekem iskolába, hogyha nyitnak az iskolák akkor is valamit ki fogok találni

– mondta az édesanya.

A Pedagógusok Szakszervezete szerint az egészséges gyermekeket is joga van  visszatartani az iskolától szülőknek. Totyik Tamás elnök szerint ezt az élet védelmére hivatkozva kérvényezni kell, amit ilyenkor az iskoláknak mérlegelés nélkül el kell fogadniuk. Egy dologra kell ügyelnie a szülőnek Totyik szerint, ez pedig az, hogy elegendő jegye legyen a tanulónak ahhoz, hogy tanév végén lezárható legyen a féléve.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma reagált a gyermekek otthon tartásának felvetésére: a kormány szerint a szülők többsége kifejezetten szeretné, hogy gyermekük visszatérhessen az iskolába, hiszen a szülőknek dolgozniunk kell. Hozzátették, vannak szabályok, amivel indokolt esetben távol lehet maradni, például a veszélyeztetett tanulók igazgatói engedéllyel otthon maradhatnak, de hozzátették, ebben az esetben is érvényes az a hatályos rendelkezés, hogy ha a tanuló 250 óránál többet hiányzik, a tanév végén osztályozó vizsgát kell tennie.

Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtikár pénteken a Hír TV-n a PSZ álláspontjára rímelő nyilatkoztatot tett:

(…) ha egy szülő úgy dönt, hogy a járványügyi helyzetre hivatkozva ő a gyerekét aztán nem viszi be az iskolába, akkor egyébként ez igazolt hiányzásnak tekinthető

– mondta.

Mint arról csütörtökön beszámoltunk, a Pedagógsok Demokratikus szakszervezetének (PDSZ) a Munka törvénykönyvére hivatkozó álláspontja szerint a pedagógusoknak joguk van megtagadni a tantermi oktatást, ha a gyermekek, diákok egészsége, biztonsága nem szavatolható, illetve ha az a munkavállaló életét, testi épségét, egészségét közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné.

A tervezett április 19-i nyitással kapcsolatban a Szülői Hang is kiadott egy közleményt szombaton. A civil szervezet azt írta: „Szülőként nem kaptunk objektív, szakmai alapokon nyugvó megerősítést abban, hogy az általános iskolák és az óvodák április 19 -i nyitása biztonságos lenne. A kormányinfón elhangzottak szerint >>az iskolák nyitása nem jár olyan kockázatokkal, amelyeket a jelenlegi helyzetben ne lehetne vállalni<<, de nem derült ki, hogy a kormányzat szerint a gyermekeket, szülőket és pedagógusokat érintő kockázatok számszerűen mekkorák.”

Amennyiben a kormány ragaszkodik az általános iskolák és óvodák április 19-i nyitásához, a szülőknek a jogszabály alapján lehetőségük van arra, hogy a gyermekeiket otthon tartsák; erről minden családnak önállóan kell döntenie a kockázatok ismeretében – írta közleményében a Szülői Hang.

Mint ismert, legutóbbi rádióinterjújában pénteken Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, bár a középsikolák májusig zárva maradnak, az általános iskolák és óvodák megnyílnak április 19-én, vagyis jövő hétfőn, mondván, a pedagógusok beoltása addigra mindezt lehetővé teszi.

A PDSZ pénteken nyílt levélben válaszolt a miniszterelnök bejelentésére, amelbyen bár eredményként értékeli a középiskolák megnyitásának elhalasztását, ám továbbra is követelik valamennyi köznevelési intézmény zárva tartását és a digitális munkarend fenntartását, valamint annak bevezetését az óvodákban is.

Mint írták, a jelenlegi járványügyi helyzetben a gyermekek és tanulók, valamint hozzátartozóik élete és egészsége számára az intézmények kinyitása közvetlen és súlyos kockázatot jelentenek. Bár a köznevelési intézményekben dolgozók beoltása folyamatosan történik, ám többüknek a hét végéig az első oltás beadására sem kerül még sor. A védettség kialakulásához oltástípusonként különböző időpontban beadott második oltás és azt követő legalább két hét szükséges, és  tudományosan nem igazolható, hogy közvetlenül az első oltás után a közoktatásban dolgozók védettsége kialakulna, ezt szakértők is alátámasztják.  Ezért a köznevelési intézmények további zárvatartását mindaddig fenn kell tartani, amíg az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételei meg nem teremtődnek.

Ehhez kapcsolódó követelésük továbbá, hogy a kifejezetten erre nyújtott európai forrásokból adjanak a szülőknek bérkompenzációt, rendeljenek el felmondási tilalmat, és támogassák a munkáltatókat, hogy álláshelyeket ne szüntessenek meg.

 

Forrás: Mérce

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!