A konstrukción még dolgoznak – válaszolta a 24.hu kérdésére az ITM.

 A kormány tavaly novemberben tette ingyenessé a helyhez kötött internet-hozzáférési szolgáltatásokat a digitális munkarendre átállt középiskolák pedagógusai és tanulói számára. A fontos és szükséges intézkedés azt szolgálta, hogy mindenki tudjon tanulni és tanítani. A kedvezmény a veszélyhelyzet idejére szólt, és márciustól már az általános iskolákban tanulókra, tanítókra is kiterjesztették.

Az engedményt a kormány tette, viszont a szolgáltatóknak kellett biztosítaniuk eddig az ingyenes internetet, saját zsebből, és nem is tudták, lesz-e kompenzáció. Úgy tűnik, lesz.

Főleg a kisebb szolgáltatóknál okozott gondot

Több kisebb internetes szolgáltató kereste meg lapunkat azzal, hogy megroppantja őket a távoktatás idejére központilag előírt ingyenes internet biztosítása, amire eddig semmilyen kompenzációt nem kaptak. A 3LAN Internet Szolgáltató Kft. például márciustól felfüggesztette a kedvezmények jóváírását, mert akkora veszteséget okozott a cégnek a kormány adománya, ami már a szolgáltatás teljesítését veszélyeztette.  Az igényeket azért továbbra is befogadták, gyűjtötték, de közölték, további jóváírást csak akkor tudnak majd adni, ha megérkezik az állami kompenzáció.

Egy másik cég nehezményezte, hogy ügyfeleik azzal a téves információval hívják fel őket, hogy az „ingyenes” egyszeri 30 napos (most már öt hónapra kitolt) időszakot a kormány támogatja, jóváírja a szolgáltatóknak. Azonban ők szolgáltatókként semmiféle támogatásról nem hallottak, még ígéret szintjén sem.

Egymilliárdos nyereség/veszteség három hónap alatt

Mintegy százezer család igényelte február 11-ig az ingyenes internetet, így a magyar emberek közel egymilliárd forintot takarítottak meg a koronavírus-járvány idején – jelentette be Schanda Tamás parlamenti és stratégiai államtitkár, miniszterhelyettes, a három nagy társaság (Magyar Telekom, DIGI, Vodafone) és a kisebb, döntően magyar cégeket tömörítő szövetségek adatai alapján. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleményében azonban kompenzációról nem tettek említést.

Márciusra már nem csak a középiskolások, hanem az általános iskolás tanulók szülei és pedagógusai is kérvényezhetik az internetszolgáltatóknál az ingyenes internetet. Ez nyilván megint jelentős összeget hagy a lakosság zsebében. És ugyanannyit vesz ki a szolgáltatók zsebéből. Hogy mennyit, arra nem adott becslést megkeresésünkre a minisztérium.

Március 11-én feltett kérdésünkre, hogy a szolgáltatást nyújtó cégeket kárpótolják-e, azt írta március 30-án az ITM, hogy

a kompenzáció konstrukciójának kidolgozása a szolgáltatói érdekképviseletek bevonásával jelenleg is zajlik.

Forrás: 24.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!