A zalai közlekedési szakszervezetek az egyre mélyülőbb foglalkoztatási nehézségek miatt 10-15 százalékos bérfejlesztést tartanak szükségesnek a Volán-portfólióban - közölte a Zala Volán Dolgozóinak Demokratikus Szakszervezete (ZVDSZ) és a Zala Volán Személyközlekedési Szakszervezete (ZVSZSZ) csütörtökön az MTI-vel.

A szakszervezetek szerint a magasabb keresetfejlesztést a kritikussá vált gépkocsivezetői hiány és a karbantartók körében is tapasztalható elvándorlás miatt tartják indokoltnak. Közleményükben kitértek arra is, hogy a Volános keresetek több százalékkal alacsonyabbak a nemzetgazdasági átlagnál, valamint a társközlekedési alrendszerekéhez (MÁV, BKV) képest is jóval mérsékeltebbek.

A munkaerőhelyzetet tovább súlyosbítja, hogy az autóbusz-gépkocsivezetők mintegy 15 százaléka öt éven belül nyugdíjba vonul, az utánpótlás pedig egyelőre megoldatlan és bizonytalan. Tájékoztatásuk szerint van olyan megye, ahol a szolgáltatást már csak más megyéből átcsoportosított autóbusz-gépkocsivezetők foglalkoztatásával tudják megoldani.

„Amennyiben nem történnek kereseti és munkaerőpiaci téren érdemi döntések, olyan mértékű munkaerőmozgás várható, amely nem csak a versenyképesség és nem csak a szolgáltatási színvonal erőteljes visszaesését hordozza magában, hanem a működőképességet is veszélyezteti" - olvasható a közleményben.

A zalai szakszervezetek a 2017. évi piacnyitásból származó, a közösségi közlekedés minőségét érintő veszélyforrásokra is felhívták a figyelmet. Nem értenek egyet azzal a szándékkal, hogy a piacnyitás előkészítésével párhuzamosan egyes járatokat alvállalkozásba adjanak. Az érdekvédők szerint a piacliberalizáció következtében annyira sokszereplőssé alakulna a közlekedési piac, hogy a közlekedés összehangolása, irányítása rendkívül bonyolulttá válna.

Az érdekvédők szerint mindez ellentmond annak a kormányzati törekvésnek, hogy színvonalasabb, minőségibb legyen a közösségi közlekedés.  

A szolgáltatási színvonal érdekében alágazati szintű aláírásgyűjtő akcióba kezdenek, ha a „kiszervezések és az alvállalkozásba adás szándéka tovább folytatódik" - írták közös közleményükben.