Az ellenzéki előválasztások az eddigi döntések szerint a közös miniszterelnök-jelölt és az egyéni választókerületi jelöltek összességének megválasztására terjednek ki. Látszólag kézenfekvő egy többségi szavazással való döntés mindkét esetben. Ám akár egy, akár kétfordulós is a szavazás, fennáll a veszély, hogy az előválasztást nem a legszélesebb támogatottságú jelölt nyeri, hogy a kampány megosztja és polarizálja az ellenzéki tábort, hogy a végén csak egy kisebbség örülhet. Ha az ellenzéki előválasztás a Fidesz-rendszer parlamenti választási szabályait utánozza, akkor elmulasztja az alkalmat, hogy megmutassa, mennyire más, demokratikusabb, együttműködő, és a közös ügyeket minden más elébe helyező alternatívát állít szembe Orbán Viktor kaparj-kurta világával.

A lehetséges szavazási módszerekről szóló posztjaink sorát a „szeretem, nem szeretem” módszerről szóló írással kezdtük, majd egy közvélemény-kutatási példával világítottuk meg, hogy az egyszerű többségi választási rendszer sokak szemében népszerűtlen eredményhez és a táboron belüli polarizációhoz vezethet, még akkor is, ha kétfordulós változatban alkalmazzák őket. Ma a „több-X-es” vagy más néven „jóváhagyó” módszer alkalmazása melletti érveket teszünk közé. A szerkesztő ugyan ezt tartja legjobbnak a lehetőségek közül, de természetesen továbbra is szívesen fogadunk más véleményeket is, csak az a lényeg, hogy világos, demokratikus értékekre támaszkodó érvelést alkalmazzanak – küldje el saját poszt-javaslatát a vox.populi.hu at gmail.com címre, vagy kommenteljen a Facebook-oldalunkon!

Szerzők: Tóka Gábor (a Vox Populi szerkesztője), Csóka Endre (matematikus, az MTA-tól elcsatolt Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet munkatársa) és Bognár Attila (választási eljárások iránt érdeklődő politikai aktivista)

Egy pártszövetség előválasztásán kellemetlen problémákat vet fel, ha minden szavazónak csak egyetlen szavazata van. A probléma ugyanaz az egyéni kerületi előválasztásokon és a miniszterelnök-jelölt kiválasztásának első fordulójában is. Tegyük fel például, hogy három olyan „arany középút” jelölt is indul, akik valamennyien az előválasztók 35-40 százalékának bizalmára pályazhatnak. Viszont szavazótáboraik igencsak átfednek egymáséval: aki az egyik középutat szereti, annak a másik kettő is könnyen bejöhet. Ezért hárman összesen 50%-nyi szavazatot kapnak (egyenként 20, 15, és 15%-ot), míg a maradék 50%-nyi szavazat egyenlően oszlik meg egy végletesen vegetáriánus és egy kompromisszum-mentesen húsfaló jelölt közt. Így akár egyfordulós a választás, akár van még egy döntő menet a két legerősebb jelölt között, mindenképpen kudarcot vall az előválasztás abban, hogy egy a tábor egészében megbecsült és elfogadott jelölt főzze meg az egész közösség vacsoráját.

Annak bebiztosítására, hogy kellőképpen széles elfogadottságú jelöltek indulhassanak a sokpárti választási szövetség színeiben, a minden szavazónak több szavazatot adó szabályok alkalmasak leginkább.

Ezek közül egy előválasztáshoz – szerintünk – az a legjobb, amit a hazai aktivisták közt „több X-es”, a nyugati választástudományi irodalomban „jóváhagyó szavazás” (approval voting) néven ismer. Ez a módszer egy győztes kiválasztása során számtalan teszt szerint a választói akaratot legjobban kifejező rendszernek bizonyul, már ha eltekintünk néhány különösen bonyolult és Magyarországon eddig soha nem használt szavazási eljárástól. Ráadásul a hazai szavazók számára sem újdonság: 1990 óta Magyarország valamennyi 10 ezer lakosnál kisebb lélekszámú települése ezt a módszert használja a helyi önkormányzati képviselőtestület megválasztása során, igaz, ott egy kicsit még bonyolultabb is a választó feladata, mert több képviselő kerül egyidejűleg megválasztására.

A jóváhagyó szavazás lényege, hogy minden szavazó annyi jelölt neve mellé tehet oda egy X-et, amennyit csak érdemesnek talál a támogatásra.

A végén csak meg kell számolni, hogy kinek a neve mellé került több X, és ő a győztes. A módszer jól láthatóan a legtöbb szavazó által támogatott jelöltet emeli pajzsra, és több szavazatot (tehát erősebb felhatalmazást) ad neki, mint amit egy egyszerű többségi rendszerben kapna. Senki nem kap negatív szavazatot, amire az ellentábor mutogathatna. Egyetlen szavazónak sem kell több jelöltet beikszelnie, mint amennyit tényleg kedvel. Az érvénytelen szavazatok száma ezért elhanyagolható, ahogy ezt a kistelepülések önkormányzati választásain is láthatjuk.

A módszer másodlagos előnyei is számosak. A jóváhagyó szavazás éppoly egyszerű és áttekinthető, mint a szimpla többségi szavazás. Arra ösztökéli a jelölteket, hogy minél több emberhez szóljanak. Nem a kedvenceiket támadó negatív kampánnyal, hanem az egész tábort egyesítő üzenetekkel tudják másodlagos szavazataikat mindenféle irányból gyarapítani. A szavazatszámlálás se túl időigényes, és a szavazópolgárok könnyen megértik és használják a módszert a szavazólapon. Nem kell mindezt kísérletekkel ellenőriznünk, mert tudjuk már az önkormányzati választásokról.

A jóváhagyó szavazás módszerének alkalmazása a kétfordulós választások esetén is ideális biztosítékot ad arra, hogy ne két, a többieknél esetleg csak egy picivel nagyobb kisebbség – a többieket esetleg mélyen megosztó – jelöltje kerüljön a második fordulóba egy választáson.

Idén tavasszal egy amerikai nagyváros polgármester-választásán is pont erre használtak az első fordulóban. Semmit nem veszt hát az ellenzék, ha ők sem a Fidesz választási rendszerét majmolják az előválasztáson, hanem a saját céljaiknak legmegfelelőbb, a nemzetet egyesíteni, nem pedig megosztani akaró törekvésüket legjobban megjelenítő megoldást alkalmazzák a közös jelöltek kiválasztásánál.

A jóváhagyó szavazás fontos előnye végül az az őszinteség és egyenesség, amivel maga mellé állíthatja a politikai rendszer megannyi álságos hazugságától és kicsinyes játszmájától megcsömörlött választópolgárt. Sem a jelöltek, sem a választók oldaláról nem ösztönöz taktikázásra. A választónak nem kell gondolkodnia, hogy érdemes-e beikszelnie egy kedvelt, de kevésbé esélyesnek hitt jelöltet – nincs az a félisten, aki ebben a rendszerben előre ki tudná sakkozni a taktikus eltitkolás hatását az eredményekre. És a jelölteknek sem kell azon taktikázniuk, hogy visszalépnek-e valaki javára, mert ennek lényegében semmi hatása sincs a többiek sorrendjére. Ez a rendszer egyszerűen kiválasztja a legnépszerűbb jelöltet, mindenféle taktikázástól függetlenül. Ebben a taktikázással szembeni érzéketlenségben egyedülállóan jól teljesít a felmerülő választási rendszerek között.

 Forrás: kozvelemeny.wordpress.com