Az érdekképviseleti szervezet szerint utoljára decemberben volt átfogó tesztelés a bölcsődei dolgozók körében. Szerintük a megoldás a soron kívüli oltás lenne.

Szűcs Viktória a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke a Szeretlek Magyarországnak reagált Orbán Viktor reggeli nyilatkozatára.

A miniszterelnök bejelentette, hogy a bölcsődék nyitva maradnak, mert a számok nem alapozzák meg a bezárásukat.

A szakszervezeti vezető állítja: ők nem tudnak róla, hogy lenne a bölcsődei dolgozókra vonatkozó olyan statisztika az elmúlt időszakból, amely alapján a kormány megalapozott döntést tudott volna hozni a nyitvatartásukkal kapcsolatban.

Utoljára ugyanis decemberben volt átfogó tesztelés a bölcsődei dolgozók körében, pedig a jogszabály előírja a kötelező koronavírus-szűrésüket

- fogalmazott az elnök.

A szakszervezet vezetője azt is elmondta, hogy míg az óvodás korú gyerekek 98 százalék jár valamilyen intézménybe, addig ez a bölcsődéseknél (0-3év) mindössze 17-18 százalék, főleg a férőhelyek hiánya miatt. Az összehasonlítás már csak ezért is nehéz, de ez nem jelenti azt, hogy a bölcsődéket elkerülte volna a koronavírus.

Egyre többen esnek ki a bölcsődei dolgozók közül is a munkából, van olyan gondozó aki 7 hétig nem tudott dolgozni, miután elkapta a koronavírust

- mondta Szűcs Viktória.

A szakszervezeti vezető szerint a megoldás egyértelműen az oltás és a tesztelés lenne, ahogy ezt délelőtti közleményükben is írták:

ha már a kormány nem záratja be a bölcsődéket, akkor legalább soron kívül oltsák és teszteljék az ott dolgozókat,

ahogy ezt az Európai Bizottság oltási stratégiája is ajánlja.

Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu