A kormányt nem nagyon érdekelte a köznevelési államtitkárság egyik tanácsadó szerve, az Országos Diáktanács véleménye – olvasható a Népszavában.

Több javaslatot is kidolgozott az idei érettségi vizsgák lebonyolításával kapcsolatban a köznevelési államtitkárság egyik tanácsadó szerve, az Országos Diáktanács (ODT), de a kormányt ez nem nagyon érdekelte – derült ki az ODT lapunkhoz is eljutott leveléből. Mint írták, javaslataikat ugyan meghallgatták a kormány képviselői, de úgy látják, azokat nem veszik figyelembe.

– Abban reménykedtünk, hogy ha már a döntéshozók ilyen formában figyelmen kívül hagyják javaslatainkat, a nyilvánosság erejével többet érhetünk el

– olvasható a levélben. Javaslatcsomagjuk öt pontból áll: szeretnék, hogy az idei érettségiknek ne legyen feltétele az 50 óra közösségi szolgálat, mert a járvány miatt ezt nehezebb teljesíteni, mint korábban.

 Az emelt szintű vizsgák esetében azt javasolják, hogy azokat saját intézményeikben írhassák meg a diákok, ne kelljen más iskolákba utazniuk. Fontosnak tartanák az is, hogy a pedagógusok előrébb kerüljenek az oltási tervben, hiszen naponta akár több száz emberrel is érintkezhetnek.

Azt is kérik, hogy mindenki számára, akik korábban végeztek, legyen ingyenes az újra érettségizés lehetősége, illetve a pluszpontok rendszerében ne csak a komplex nyelvvizsgák érjenek többletpontokat. Kérik azt is, hogy honorálják, ha valaki a nyelvvizsga egyik – vagy az írásbeli vagy a szóbeli – részét teljesítette sikeresen. Az ODT-t 2017-ben hozták létre azzal a céllal, hogy hivatalos egyeztető fórumként szolgáljon a diákok és az oktatásért felelős miniszter – jelenleg Kásler Miklós – között. Tagjait és póttagjait évente a megyei diákparlamentek választják.

Az ODT üléseit az Emberi Erőforrások Minisztériuma oktatásért felelős államtitkára hívja össze. A legutóbbi ülésre január 21-én került sor, ahol az Oktatási Hivatal weboldalán található beszámoló szerint Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár ismét leszögezte: a kormány azt tervezi, hogy az előrehozott és a rendes érettségiket hagyományos módon tartják meg és a vizsgakövetelményeket sem módosítják.

Forrás: Népszava

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!