Rövid időn belül válaszolt is a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség a cégvezetés keddi ajánlatára. Ebből kiderül, hogy az érdekképviselet nem tudja elfogadni a munkáltató ajánlatát, ami a kollektív szerződés lejáratának meghosszabbításáról szólt volna, cserébe viszont a szakszervezetnek el kellett volna állnia a pereskedéstől – írja a Portfolio.

Váratlan csellel akarta tőrbe csalni a Dunaferr cégvezetése a Vasas Szakszervezet vezetőit - értékelhetjük így is a társaság kedden megjelent közleményét, miután elolvastuk a szakszervezet szerdai válaszlevelét. A cégvezetés az augusztusban felmondott kollektív szerződés lejártának határidejét tolta volna 3 hónappal messzebbre. Cserébe együttműködést várt a szakszervezettől, ami azt jelenti, hogy a folyamatban lévő peres ügyeket vonja vissza.

A Vasas Szakszervezet a munkavállalóknak küldött levelében kiemeli, hogy ha elfogadnák a munkáltató kedden megjelent, és egy napig érvényben lévő "ajánlatát" (ami ennek fényében inkább volt nevezhető ultimátumnak), akkor azzal elismernék, hogy a kollektív szerződés felmondása augusztus 14-én jogszerű volt. Egyúttal a felmondási idő meghosszabbításának aláírásával egyetértene a szakszervezet, hogy az április 30-án a kollektív szerződés örökre megszűnjön.

Arra is emlékeztet a DV Vasas, hogy ahogyan a munkáltató a szerződést egyoldalúan felmondta, úgy azt saját hatáskörben meg is hosszabbíthatja április 30-ig.

Ebből a szempontból tehát a munkáltató keddi ajánlata egyfajta csapdának is tekinthető a szakszervezetek szemszögéből.

Arra is kitérnek a szakszervezeti szövetség vezetői, hogy az általuk megkérdezett ügyvédi irodák egybehangzó véleménye szerint az ajánlat elfogadásával jelentősen gyengítenék a perbeli pozíciójukat, az ajánlat elfogadásával ugyanis ráutaló magatartással elfogadnák a tavaly augusztus felmondás jogszerűségét. Érdemes ennek kapcsán felidézni, hogy a szakszervezet azért is perli a munkáltatót, hogy kiderüljön: a kollektív szerződéseket jogszerűen mondta-e fel.

A szakszervezet azt is hangsúlyozza, hogy nem világos számukra: ki és milyen alapon jogosult a munkáltató törvényes képviseletére. Emlékeztetnek arra, hogy a cégvezetése a Vasas egyetlen levelére sem válaszolt, nem egyeztettek, a munkáltató előterjesztéséből az is kiderült, hogy csak egyet tud elfogadni a munkáltató: ha az általa adott anyagot az ultimátumban foglaltak szerint, tárgyalás és feltétel nélkül elfogadja a szakszervezet.

A HR igazgatónak küldött szakszervezeti levélben a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke, Molnár László kifejti: ha elfogadnák a munkáltató ajánlatát, akkor azzal elismernék, hogy jogszerű volt a kollektív szerződés felmondása. "A felmondási idő meghosszabbításának aláírásával egyet értenénk azzal, hogy 2021. április 30-án a kollektív szerződés örökre megszűnjön" - írják. Mindezekre tekintettel nem tudják elfogadni a cég ajánlatát, cserébe viszont alternatív ajánlatot fogalmaztak meg, melynek elfogadásának határideje január 21. 15 óra. Vagyis itt is egynapos határidővel van dolgunk, így a szakszervezet is kemény álláspontot képviselt, és ultimátumszerű választ adott a munkáltató hasonló akciójára.

A szakszervezet ajánlata három pontból áll:

  1. A kollektív szerződés felmondásával kapcsolatos jogi viták megszüntetésének feltétele, hogy a munkáltató a kollektív szerződés felmondását vonja vissza és változatlan tartalommal, határozatlan időre állítsa vissza azt.
  2. Eszenyi András munkaviszonyát azonnali hatállyal állítsa vissza a munkáltató, az eredeti állapotnak megfeleőlen.
  3. A Vasas választott elnökségének tegye lehetővé a Dunaferr területére történő belépést és munkavégzést.

Molnár László szakszervezeti vezető úgy véli, hogy az ajánlatuk biztosítaná, hogy a szakemberek jelenlegi elvándorlási üteme csökkenjen.

Forrás: Portfolio

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!