Lemond tisztségéről a Színház- és Filmművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke, Csernai Mihály – jelentette be az SZFE HÖK közösségi oldalán.

Feladatait a mai nappal Podlovics Laura, korábbi általános elnökhelyettes veszi át. Megjegyezték, hogy 2019 novemberétől 2021 januárjáig rendkívüli időket éltek, és köszönik a rendkívüli képviseletet Csernai Mihálynak. „A közeljövőben az ügyvivő elnök és a jelenlegi elnökség elsődleges feladatát, a hallgatói fórummal továbbra is szoros együttműködésben folytatott érdekvédelmen túl, az új HÖK választásának kiírása jelenti majd” – tették hozzá.  

A döntést egy nappal azután jelentették be, hogy kiderült, ki az a 26 főállású oktató, aki újonnan került a Színház- és Filmművészeti Egyetem állományába. Többek között a Hír TV egyik műsorvezetője, Velkovics Vilmos is az intézményben fog oktatni.

Forrás: Népszava