A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) azt szeretné, hogy az intézményekben ne csak a pedagógusokat teszteljék, hanem az összes dolgozót. A szervezet elnök szerint, miután nem automatikusan jár a pozitív koronavírus-teszt esetén a százszázalékos táppénz, ezért sokan inkább nem vesznek részt a tesztelésben. Közben a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete azt sérelmezi, hogy a gyerekeket nem tesztelik – írja az Infostart.

Mint ismert, a hétfői napon megkezdődött a szociális és oktatási intézményekben dolgozók tesztelése, amivel a PSZ-nek régi álma teljesült – fogalmazott az InfoRádiónak Szabó Zsuzsa. Panaszként ugyanakkor megjegyezte, a rendelet szerint az oktatásban, nevelésben közvetlenül résztvevő kollégákat vizsgálják, ebből következően sok iskolában kimaradnak a technikai dolgozók, például a konyhások és takarítók, pedig kiemelten fontos lenne – a vírus terjedésének megállításához – az ő tesztelésük is, hogy az oktatási intézményeken belül senki se legyen fertőzött.

Szabó Zsuzsa a legnagyobb gondnak azt érzi, hogy nem mindenki tesztelteti magát, pedig

ez nemcsak az egyén felelőssége, hanem társadalmi felelősségnek kellene lennie, hiszen a pedagógusok nap nap után bejárnak az osztálytermekbe tanítani, ahol harminc gyerek is lehet egyszerre, akik aztán hozhatják-vihetik a vírust, ha a tanár fertőz.

A Pedagógusok Szakszervezetéhez érkező visszajelzések szerint sokan abbéli félelmükben nem vállalják az önkéntes tesztelést, hogy pozitív eredmény esetén

nem fogják megkapni a százszázalékos táppénzt.

Szabó Zsuzsa szavai szerint inkább kockáztatnak, mintsem hogy az egyébként is „gyalázatosan alacsony” bérek helyett annak csupán 60 százalékát kapják meg, ezzel pénzügyi nehézségekbe sodorva magukat az ünnepek közeledtével.

Elmondása szerint nem jár ugyanis automatikusan a százszázalékos táppénz, hiszen, ha valaki pozitivitást mutat, akkor azt úgynevezett foglalkozási megbetegedésnek kell tekinteni, ami után a háziorvos 60 százalékos táppénzre veszi az érintettet. És legfeljebb egyéni elbírálás útján kaphatja meg a plusz 40 százalékot, ha bizonyítást nyer, hogy a munkahelyén kapta el a Covidot.

PDSZ: mindenki teszteltessen!

Csak fél vagy negyed megoldás, ha a gyerekeket nem tesztelik az iskolákban – mondta az InfoRádiónak a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) Országos Választmányi tagja, hozzátéve, hogy azt is problémásnak tartják, hogy az osztályokban továbbra sem kötelező a maszk viselése, és még az érettségik alkalmával sem lesz az. Ráadásul az sem teljesen világos az intézmények számára, mi a teendőjük, be kell-e zárni, vagy sem, ha egy tanárnál koronavírus-fertőzést állapítanak meg.

Nagy Erzsébet szintén megerősítette, az önkéntes tesztelést nem vállaló tanárok attól tartanak, hogy ha kiesnek a munkából, nem fogják megkapni a százszázalékos táppénzt, miután utólag nagyon nehéz bizonyítani, hogy a munkahelyükön fertőződtek meg. A PDSZ ugyanakkor azt mondja, ez senkit ne tartson vissza attól, hogy teszteltesse magát, és mindenki számára biztosítanak jogi segítséget.

Forrás: Infostart

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!