Ficzere Andrea a Világgazdaságnak a koronavírus-járvány második hullámáról azt mondta, a tavaszihoz képest jóval nagyobb a nyomás a kórházakon. Védőfelszerelésből még nincs nagyobb hiány, de a dolgozók fáradtak. A tervezett műtétek elhalasztása  segítséget jelent a Covid-ellátásban, de látszik, hogy a humánerőforrás lesz a betegellátás szűk keresztmetszete.

Megsokszorozódott a súlyos állapotú Covid-betegek aránya, és a kórházi dolgozók között is egyre több a fertőzött, átmeneti kiesésük tovább nehezíti a helyzetet – írja a 24.hu.

 A Magyar Kórházszövetség elnöke nem zárta ki, hogy az ápoló- és orvoshiány nehézséget okoz, ha meredeken emelkedik a fertőzöttek száma. Ezért az egyéni felelősséget és azt emelte ki, hogy minden orvosra és szakdolgozóra szükség van. Úgy vélte,

a mostani szigorítások a legjobbkor jöttek, reményt adnak, hogy talán nagyobb baj nélkül megúszhatjuk az őszi hullámot.

Ficzere Andrea szerint a járvány mostani fázisában – néhány intézménytől eltekintve – már mindenhol kezelnek fertőzötteket, a kórházak nagy része üdvözli az átlagfinanszírozást. Így lesz pénz bérre, gyógyszerre, védőfelszerelésre.

A tervezett műtétek szüneteltetésével már minden intézménynek kedvező az átlagfinanszírozás, még akkor is, ha a Covid-betegek ellátása, a higiénés követelmények biztosítása sokba kerül.

Vannak azonban kórházak, amelyeknek veszteséget okoz, hogy utólag, novem­ber elején tudták meg, hogy már októberre is átlagfinanszírozást kapnak, miközben nagy erőkkel látták el azokat a betegeket, akik a tavaszi hullám miatt vártak a beavatkozásokra. Így az elvégzett ellátások egy részéért nem jár pénz.

Az elnök szerint a kórházak adóssága még nem ugrott meg, de a arra a járvány őszi hulláma is befolyással lehet.

A tartozásállomány 40 milliárd forint felett van.

A Magyar Kórházszövetség elnöke az egészségügyi törvény körüli vitákról azt mondja, szomorú jövőt vetít előre a pályaelhagyókról a  Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara statisztikája. Az ágazati dolgozók fáradtak, szoronganak, a törvény egyes passzusai tovább növelték a bizonytalanságot.

Fontos, hogy egy jogszabály vagy rendelet a törvény bizonyos részeit módosítsa, mert nem szabad, hogy ebben a kritikus időszakban bárkit is elveszítsen az ellátórendszer.

Forrás: 24.hu

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!