A kamupártokra hivatkozva megnehezíthetik az ellenzéki listaállítást – írja a Népszava.

 Újra módosítanák a kormánypártok a választási törtvényt, az erre vonatkozó javaslatot Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kedden 23:59 perckor nyújtotta be. A dokumentum értelmében jelentősen megnehezülne a pártok listaállítása, ugyanis a jövőben

pártlistát az a párt állíthat, amely - legalább kilenc megyében és a fővárosban - legalább ötven egyéni választókerületben önállóan jelöltet állított.

Vagyis a korábbi 27 helyett már 50 egyéni választókerületben kell jelöltet indítania egy pártnak az országgyűlési választáson, ami egyúttal az ellenzéki pártokat közös listaállításra is kényszeríti. A pártlista bejutási küszöbe egyébként 15 százalék, ha három vagy több párt állít közös listát. A pártok támogatása az alábbiak szerint alakul:

„1) Az országgyűlési képviselők általános választásán minden pártlistát állító párt a központi költségvetésből az 5. § szerinti összeg a) 30%-ával megegyező összegű támogatásra jogosult, ha legalább ötven, b) 45%-ával megegyező összegű támogatásra jogosult, ha legalább nyolcvan, c) 60%-ával megegyező összegű támogatásra jogosult, ha minden egyéni választókerületben jelöltet állított.”

A módosításra a kormányzati kommunikáció szerint a kamupártok miatt van szükség, azért, hogy „csak valós társadalmi támogatottságú pártok állíthassanak országos listát”, és visszaszorítsák azokat, akik csak az állami támogatásért indulnak a választásokon.

Forrás: Népszava

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!