„Mi, önkormányzatok nem akarunk mást, csak mi lényegünk: a helyi közösségeket támogatni. Segíteni az egzisztenciájukat féltő polgároknak, támogatni a bajba jutott vállalkozásokat a településeinken” – fogalmaznak. A Népszava írása.

 „Október 23-a – az ’56-os és a ’89-es is – a közösséggé válás ünnepe volt. Két olyan történelmi pillanaté, amelyben fölfénylett a legszebb képességünk. Az, hogy az ezer és egy különbségünk – a származásunk és a neveltetésünk, a hitünk és a világnézetünk – ellenére, összeköt bennünket valami sokkal erősebb: a haza és a szabadság szeretete. A szabadságot és a hazát ugyanis nem lehet egymás ellenében szeretni. Mert azzal felszámolnánk mindkettőt” – áll az október 23-a alkalmából kiadott közös deklarációban, amit 46 ellenzéki polgármester írt alá. A Karácsony Gergely főpolgármester Faceook-oldalán is közzétett nyilatkozatban felidézik: egy éve, október 23-án a köztársaság 30. születésnapját is ünnepeltük. „A magyar köztársaságét, amelyért az ’56-os hősök is harcoltak, de ami kilenc éve eltűnt a hazánk nevéből, és tíz éve már, hogy fokozatosan tűnik el a hétköznapjainkból. A változás esélyét és reményét hordozó szabad városoknak és falvaknak dolguk és felelősségük ennek az értékvesztésnek a megállítása.” Hozzáteszik, hogy idén október 23-án pedig a magyar önkormányzatiság 30. születésnapjára is emlékezünk, arra a magyar önkormányzatiságra, amely az 56-os örökségben is gyökerezik. Ahogy Szabó Zoltán írja. „A demokráciát leépítő Rákosinak, úgy rémlik, ha sikerült is a pártokat szétmorzsolnia, de a népben feltámadt önkormányzati hajlamot és készséget nem sikerült megtörnie. [...] Nyilvánvaló, hogy a forradalom valóságos szervei nem az újjáéledt pártok, hanem az újonnan született nemzeti bizottságok és forradalmi tanácsok. A fölkelt nép ezekbe úgy rendeződik, mint a dagály hullámokba a parton: ők a forradalomcsinálta népképviseletek.”

Mint írják, a „forradalomcsinálta népképviseletek” örökségének megőrzése különösen fontos most, járvány és a nyomában érkező gazdasági válság idején. Kiemelik, hogy az önkormányzatok szerte az országban erejükön felül küzdenek a járvány ellen és szembesülnek a gazdasági válság pusztító hatásaival. Életeket és egzisztenciákat igyekeznek menteni. „És miközben nincs ennél fontosabb feladat, a magyar kormány magára hagyta az önkormányzatokat. Harc és sarc – ennyi, amit a városok és a falvak kapnak a legnehezebb időkben. Pedig sem a járvány, sem a gazdasági válság kezelése nem lehet sikeres az önkormányzatok ellenében, csakis velük partnerségben” – fogalmaznak, hozzátéve: ennek igazságáról tanúskodnak nem csak a járvány második hullámának, de a gazdasági válság kezelésének eddigi kormányzati kudarcai is.

Mi, önkormányzatok nem akarunk mást, csak mi lényegünk: a helyi közösségeket támogatni.  Segíteni az egzisztenciájukat féltő polgároknak, támogatni a bajba jutott vállalkozásokat a településeinken. A segítséghez szükséges támogatás ismét csak az Európai Uniótól érkezik. Ám a kormány akadályozza ezt a folyamatot azzal, hogy nem hajlandó elfogadni a jogállami kritériumokat, azokat az európai szabályokat, amelyek biztosítanák, hogy az uniós támogatások a kiváltságos kevesek további gazdagodása helyett a többség javát szolgálják. Mi, szabad városok és falvak készek és képesek vagyunk betartani ezeket a jogállami kritériumokat. Mert ez fakad hitünkből, mert ez a településeink és az egész ország érdeke. Hogy az uniós válságkezelő támogatás eljusson azokhoz, akiket illet, vagyis a magyar emberekhez, ennek garanciáját az önkormányzatok bevonása jelenti.”  Mint írják, a járvány utáni új időszámítás lehetőséget teremt arra, hogy sok mindent máshogy csináljunk, mint azelőtt. Hogy jobban vigyázzunk a környezetünkre, és sokkal jobban egymásra. „A válság sok mindent temet maga alá, de az önkormányzatiság biztosan nem tartozhat ezek közé. A járvánnyal és a nyomában érkező gazdasági válsággal való küzdelem tapasztalatai egy irányba mutatnak: fenntarthatóbb és emberségesebb politikára, zöld és szociális fordulatra van szükség. Ez településeink, és ez Magyarország legjobb esélye is.” „Úgy kell dolgoznunk közösen, hogy a magyar önkormányzatok – Bibó István szavaival – a szabadság kis körei legyenek szerte az országban. Ezzel tisztelgünk 1956 hősei előtt, ezzel szolgáljuk 1989 reményeinek beteljesítését

– zárul a bejegyzés.

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere

Botka László, Szeged polgármestere

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere

Veres Pál, Miskolc polgármestere

Szücsné Posztovics Ilona, Tatabánya polgármestere

Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere

Péterffy Attila, Pécs polgármestere

Nemény András, Szombathely polgármestere

Csőzik László, Érd polgármestere

Gémesi György, Gödöllő polgármestere

Nyirati Klára, Baja polgármestere

Schwartz Béla, Ajka polgármestere

Fazekas László, Albertirsa polgármestere

Hegedűs Péter, Balmazújváros polgármestere

Wittinghof Tamás, Budaörs polgármestere

Mikola Gergely, Encs polgármestere

Balogh Csaba, Göd polgármestere F

ülöp György, Tiszaújváros polgármestere

Hiesz György, Gyöngyös polgármestere

Szitka Péter, Kazincbarcika polgármestere

Janiczak Dávid, Ózd polgármestere

Máté Antal, Nyírbátor polgármestere

Tóth József, Polgár polgármestere

Leidinger István, Pomáz polgármestere

Budai Lóránt, Jászberény polgármestere

Lengyel Róbert, Siófok polgármestere

Fülöp Zsolt, Szentendre polgármestere

Üveges Gábor, Hernádszentandrás polgármestere

Halmi József, Győrtelek polgármestere

Hatvani Miklós, Isaszeg polgármestere

Eszes Béla, Jánoshida polgármestere

Nagy János, Szigetvár polgármestere

Juhász Béla, Sződliget polgármestere

V. Naszályi Márta, az I. kerület polgármestere

Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere

Kiss László, a III. kerület polgármestere

Déri Tibor, a IV. kerület polgármestere

Soproni Tamás, a VI. kerület polgármestere

Niedermüller Péter, a VII. kerület polgármestere

Pikó András, a VIII. kerület polgármestere

Baranyi Krisztina, a IX. kerület polgármestere

László Imre, a XI. kerület polgármestere

Tóth József, a XIII. kerület polgármestere

Horváth Csaba, a XIV. kerület polgármestere

Németh Angéla, a XV. kerület polgármestere

Szaniszló Sándor, a XVIII. kerület polgármestere

Gajda Péter, a XIX. kerület polgármestere

 

Forrás: Népszava