- Azonnali bérrendezésre, és legalább öt évre előre tervezhető életpályamodellre van szükség az egészségügyben - véli dr. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara újraválasztott elnöke.

A Sopronban élő, Peresztegen háziorvosi praxist vivő, s mind a mai napig mentőorvosként is kivonuló dr. Éger István ismét bizalmat kapott, így további négy évig töltheti be a Magyar Orvosi Kamara elnöki posztját. A háziorvos, így belülről ismeri az egészségügy helyzetét.

   - Elnök úr, "Az egészségügy hadrafoghatósága nemzetbiztonsági kockázatot rejt!" - címmel adott ki közleményt a küldöttgyűlés. Valóban ekkora lett a baj az egészségügyben?

- Előrebocsátom, az orvosi kamara, ahogy korábban, úgy most sem tudja megoldani a felmerülő problémákat. Nekünk az a dolgunk, hogy jelezzük a bajt. Rendszeresek az egyeztetések az államtitkárral. Ő is jól ismerik a helyzetet. Elegendő pénz azonban továbbra sem érkezik.

   - Napi hír volt, hogy az egyik budapesti kórházban tömegesen mondtak fel az aneszteziológusok. A nyugati határszélen pedig folyamatosan keresnek szakorvosokat. Így nehéz megszervezni az ellátást.

   - Komoly gondot okoz az ellátásban az orvos, illetve a szakszemélyzet hiánya. Mondok egy példát: Sopron környékén a falvakban, jelenleg azért megoldatlan a mozgó gyermekgyógyászati szakszolgálat, mert a közelmúltban három szakorvos mondott fel a kórházban.

   Az is tapasztalható, hogy a szakemberhiány miatt, túl sok az őrzött betegszállítás, azaz kórházak közötti transzport. Hiába a szép épület, ha ott bent nincs elegendő orvos, akik helyben is elláthatnák a betegeket. Szabálytalanul rendszeresen dolgoznak felügyelet nélkül rezidensek.

A rendszert a benne dolgozók hitvallása, szeretete és eltökéltsége tartja egyben. De, ez nem tarthat örökké. Azonnali bérrendezés szükséges; többlet jövedelemhez kell juttatni a dolgozókat. S ezt ki kell, hogy egészítse az életpályamodell bevezetése. Az emberi erőforrást pedig meg kell becsülni! A jövő évi költségvetés tervezetében azonban még nem látjuk, hogy benne lennének ezek a plusz pénzek.

   - Az elmúlt Időszakban több százmilliárd forint jutott az intézmények fejlesztésére. Sopronban, vagy éppen Szombathelyen egy teljesen új szárny épült. Ellentmondásosnak tűnik, hogy egyik oldalon jön a pénz, a másikon pedig alig jut forrás a számlák kifizetésére.

   - Valóban ellentmondás. Ötszázmilliárd forintot öntöttünk betonba. Döntően uniós forrásból. Bérre, működtetésre azonban nem fordítható a pályázati pénz.

  - Mások okból, s ez a betegeket nem nyugtatja, de tény: az egész országban orvoshiány van. A Magyar Nemzet írta meg, hogy 70 olyan körzet van, ahol legalább egy éve nincs háziorvos, ebből mintegy 20 olyan található, ahol már több mint tíz éve betöltetlen a praxis. Az állam akár tízmillió forintos támogatást is adna, mégsem jelentkeznek.

   - Hiába az egyszeri pluszpénz, az is szükséges, hogy az adott praxis ki tudja termelni a költségeket. Fenn kell tartani a rendelőt, a személyzet bérét. Emellett az orvosnak is meg kell élnie. Továbbá fontos a jogbiztonság. Olyan ne fordulhasson elő, hogy valaki nemtelen manőver kapcsán elveszti a vásárolt praxisát.

Forrás: kisalfold.hu