A Magyar Posta bezárta az összes üdülőjét, többet pedig eladnak közülük. A járvány nem kímélte a céget, az első félévben 5 milliárd árbevétel-kiesésük volt, viszont a munkaerőhiány már nem sújtja őket – írja a HVG.

A Magyar Posta minden üdülőjét bezárta, de az ingatlanok egy része még a birtokában van – mondta Schamschula György, a cég vezérigazgatója a Népszavának adott interjújában.

Nagyon leromlott állapotban voltak, a kihasználtságuk alacsony volt, évente 100-200 milliós veszteséget hoztak a cégnek, és kétszer ennyit kellett volna költeni a felújításukra. Ezért meghirdettük a siófoki szállodánkat, hamarosan kiírjuk a balatonalmádi üdülőt is – tette hozzá.

A járvány a postát sem kímélte, Schamschula György elmondta, az első félévben ötmilliárdos árbevétel kiesés keletkezett, amihez még hozzájönnek a védekezésre elköltött milliárdok is. Eldöntöttük, hogy nem zárunk be postahivatalokat, de újragondoljuk azok működését és egyszerűsítjük a termékportfóliónkat is – mondta.

A postatörvény és az állammal kötött egyetemes közszolgáltatási szerződés alapján szerint 1650 postát kell nyitva tartaniuk, jelenleg pedig 2664 postájuk van. Abban gondolkodnak, hogy életet lehelnének a postahivatalokba úgy, hogy oda koncentrálják más szolgáltatók ügyfélszolgálati pontjait is. Ebbe a sorba illeszthető a Takarékbankkal beharangozott együttműködés is, ami főként a kisebb településeken jelenthet megoldást Schamschula szerint, ahol veszteséges a hivatal fenntartása. Azt is hozzátette, most ennek az előkészítés zajlik.

Arról is beszélt, hogy míg a koronavírus megjelenése előtt 400 betöltetlen álláshely volt a Magyar Postánál, addigra a hét elején már csak 82.

Forrás: HVG

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!