Korrupciós képzésre küldené az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a közszféra dolgozóit, illetve a veszélyeztetett – a kísértésnek jobban kitett – munkakörökben gyakrabban váltogatná az alkalmazottakat. Az ÁSZ ötödik alkalommal elkészített integritásfelmérése szerint rendszeressé kellene tenni a korrupciós kockázatelemzést az állami szférában, és a szervezetek nagyobb hangsúlyt fektethetnének a megelőzésre is – írja a Világgazdaság.

A közszféra korrupciós veszélyeztetettségét és kockázatait mérő felmérésben 2557 intézmény vett részt. A tervek szerint még idén decemberben a többségi állami, jövőre pedig a többségi önkormányzati tulajdonú cégeket is bevonják a kutatásba. Warvasovszky Tihamér, az ÁSZ alelnöke szerint a felmérés iránymutatás is egyben a számvevőszéknek, hogy a vizsgálataival milyen területekre fókuszáljon.

Pulay Gyula, az ÁSZ igazgatója szerint az integritásfelmérés egy újabb színtere a korrupció elleni küzdelemnek, ám nem elkapni akarja a korrupt embert, hanem megelőzni annak a lehetőségét, hogy valaki ilyen helyzetbe kerüljön. A felmérés szerint a korrupciós szempontból a legkockázatosabbak a területi igazgatási szervek, a kormányzati szervek és a helyi önkormányzatok. Ahol pedig legmagasabb a korrupciós veszély, az a felsőoktatás, alapvetően amiatt, hogy sok uniós forrást használnak a fejlesztéseikhez.

Az ÁSZ figyeli azt is, hogy milyen változások történnek az évek során, és e szerint egy év alatt 4,8 százalékkal nőtt azon intézmények száma, amelyeknél már van etikai kódex. Egyre több intézménynél működnek a közérdekű bejelentéseket kezelő rendszerek, ám a szervezeteknek mindössze 31,7 százaléka szabályozza az ajándékok, meghívások, utazások eljárásrendjét, 86,15 százaléka nem szabályozza viszont a külső szakértők alkalmazását.

Forrás: vg.hu