Hosszú évekig tartó pereskedés után végül az állam nyert, a Politikatörténeti Intézetnek mennie kell az Alkotmány utcából – olvasható a Népszavában.

 A Kúria elutasította a felülvizsgálati kérelmet, a Politikatörténeti Intézetnek (PTI) el kell hagynia Alkotmány utcai székhelyét – adta hírül a Mandiner.hu. Többször írtunk róla, hogy a kormány utcára akarja tenni a baloldali szellemiségű PTI-t (helyére a Kúriát költöztetnék). Az intézet megfelelő ellentételezés esetén hajlandó lett volna elköltözni, az állam azonban semmit nem akart fizetni.

A PTI több bírói fórumon is nyert, de 2018 novemberében a Kúriáig részben felülírta a korábbi döntéseket. A Kúria ugyan nem állította, hogy a PTI törvénysértően használná az Alkotmány utcai épületet, ugyanakkor rendelkezett arról, hogy az intézet használati jogát törölni kell az ingatlan-nyilvántartásból. A per folytatódott. Tavaly nyáron a Fővárosi Törvényszék gazdasági kollégiuma azt vizsgálta, hogy az állam egyoldalúan felmondhatja-e az intézettel kötött ingatlanhasználati szerződést, és úgy ítélte meg: igen. Az ügy aztán a Fővárosi Ítélőtáblát is megjárta, majd szintén a Kúrián kötött ki. A legfőbb bírói testület megtagadta a felülvizsgálatot, ezzel a magyar állam javára döntött.

A Kúria 2018 végén olyan jogi értelmezésen alapuló döntést hozott, ami a per folyamán addig nem merült fel. Ezért nem volt módunk rá, hogy kifejtsük álláspontunkat. A Kúria most eljárásjogi kifogásokkal megakadályozta, hogy az ítéletet vita tárgyává tegyük” – reagált lapunknak Földes György, a PTI ügyvezetője a „felháborítónak és elszomorítónak

nevezett végzésre. Mindent megtesznek, hogy elhagyják az ingatlant, de ehhez időre van szükségük. Földes reméli, a kormány legalább ebben nagyvonalú lesz.

Hiszen a nemzeti értéket képviselő baloldali kutatóközpont, könyvtár és levéltár nem kapott sem csereingatlant, sem anyagi ellentételezést. Az intézet ilyen körülmények között is szeretne eleget tenni feladatának: tovább működni. A szóba jöhető lehetőségekről Földes György egyelőre nem közölt részleteket. „Számítunk a társadalom szolidaritására” – mondta. A PTI változatlanul ragaszkodik ahhoz, hogy az állam térítse meg a levéltári anyag „felelős őrzése” és az ingatlanban elvégzett munkálatok költségeit. Várja továbbá, hogy az Alkotmánybíróság megtárgyalja a több mint egy éve benyújtott beadványukat.

Forrás: Népszava

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!