Az idősek egy része nem akar tovább élni, mivel nem láthatja többé szeretteit a koronavírus nyomán elrendelt látogatási tilalom miatt. Nagy-Britanniában több ezer idősotthont érinthet az újabb szigorítás – írja a Privátbankár.

A koronavírus-ellenes karantén okozta izoláció súlyos következményeire figyelmeztetnek brit szakértők annak nyomán, hogy idősotthonok ezrei zárhatják be ismét kapuikat a látogatók előtt a szigetországban a járvány második hulláma miatt elrendelt szigorítások részeként.

Feladják a reményt

Szerintük a látogatási tilalom – a családtagok, barátok vizitjének elmaradása révén – az idősek idő előtti halálához vezethet.

A totális tilalom azt fogja eredményezni, hogy a bentlakók állapota gyorsan romlik majd. Feladják a reményt, és végül korábban hunynak el, mint normál esetben történt volna

közölték az Age UK és a National Care Forum (NCF) idősotthonokat képviselő segélyszervezetek a Guardian szerint.

Az Alzheimer’s Society arra figyelmeztetett, hogy családtagjaik nélkül a bentlakó demens betegek nehezen esznek és isznak, ami szintén növelheti a halálozást. Szerintük több olyan jelzés érkezett hozzájuk, miszerint

a látogatások elmaradása miatt a bentlakók nem voltak hajlandók többet enni, és nem akartak tovább élni.

Minderre tekintettel a segélyszervezetek azt kérik a kormánytól, hogy legalább a korlátozott látogatásokat tegye lehetővé. Javaslatuk szerint egyes családtagokat – megfelelő óvintézkedések mellett – integrálhatnának az idősotthonokat tesztelő és ellátó személyzetbe.

Nincs tudomásunk semmiféle olyan bizonyítékról, amely szerint a kellő óvatossággal lebonyolított látogatások jelentős kockázatot jelentenének a fertőzés terjedését illetően

– mondta Caroline Abrahams, az Age UK egyik vezetője. Szerinte inkább azok az emberek jelentenek veszélyt – a személyzet tagjai vagy külső orvosok –, akik ki-be járnak az intézményekbe.

A brit egészségügyi minisztérium annyit közölt, hogy az idősotthonokban a kormány elsődleges célja a járvány terjedésének megakadályozása, ezért a „fokozott intézkedések” alá vont (az átlagnál fertőzöttebb) körzetekben csak kivételes esetekben (például hozzátartozó haldoklása) lehet látogatni ezeket az intézményeket, és az egyéb körzetekben is csak korlátozott látogatásokra nyílhat lehetőség.    

Több ezer idősotthon érintett  

Péntek óta azokban az idősotthonokban, amelyek az egészségügyi hatóságok által fokozott intézkedés alá vont körzetekben vannak, tilos a látogatás, a hozzátartozók és barátok még a kertekben vagy az ablakon (!) keresztül sem érintkezhetnek a bentlakókkal. Ez alól csak akkor kaphatnak felmentést, ha hozzátartozójuk haldoklik.

A segélyszervezetek becslései alapján a korlátozások már jelenleg is mintegy 300 ezer idős embert és családtagot érintenek. A Guardian számításai szerint pedig összesen

több mint 2700 idősotthon zárta már be vagy fogja bezárni kapuit a látogatók előtt.

Boris Johnson brit miniszterelnök tegnap jelentett be újabb, részleges korlátozásokat a regisztrált fertőzöttek számának növekedése miatt. Szerinte ugyanakkor nincs szó arról, hogy az ország visszatér a március végén elrendelt teljes zárlathoz.

A Guardian korábbi cikke szerint már tavasszal mintegy 10 ezer, demenciában szenvedő beteg veszthette életét Angliában és Walesben a járvány elleni védekezés okozta izoláció miatt.

A betegek az ellátás csökkenése és a családi látogatások elmaradása miatt egyszerűen „kikapcsoltak”.

Ami az aktuális járványhelyzetet illeti, Európán belül a legtöbben, 42 ezren az Egyesült Királyságban hunytak el a koronavírus okozta betegséggel összefüggésben.

Olaszországban csaknem 36 ezren, Franciaországban 31,5 ezren, Spanyolországban 31 ezren vesztették életüket. Az egyetlen, a járvány egész ideje alatt karanténmentes nyugati államban, Svédországban 5870 áldozatot jegyeztek fel. (Háttéranyagunk: a svédeknél nem volt karantén, mégis visszaszorult a vírus.) Magyarországon 702 ember hunyt el eddig koronavírussal összefüggésben.

Globálisan a legtöbb áldozatot (több mint 200 ezret) az Egyesült Államokban regisztrálták. Világszerte 31,6 millió fertőzöttről tudnak. Közülük 971 ezren hunytak el, 21,7 millióan meggyógyultak.

Forrás: Privátbankár

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!