Az állami szolgáltató betartja a júliusi postástüntetés után kötött megállapodást, miközben a kormány még tárgyal erről Brüsszelben – olvasható a Népszavában.

 A szakszervezetekkel kötött bérmegállapodás értelmében a Magyar Posta Zrt. kifizeti a május 1-től visszamenőlegesen érvényes megemelt béreket, amelyet a szeptemberi bérek utalásakor, október elején kapnak először meg a munkatársak

– közölte az állami vállalat az mfor.hu kérdésére.

A portál arra kérdezett rá a Magyar Postánál, hogy az Európai Bizottság engedélyezte-e, hogy a magyar kormány extra forrást biztosítson októbertől a bérfejlesztéshez. A társaság elismerte, hogy még tartanak a tárgyalások Brüsszel és a magyar kormány között.

A portál kiemeli: értelmezésük szerint a brüsszeli tárgyalások eredményétől függetlenül, engedéllyel vagy engedély nélkül, de a magyar állam előbb vagy utóbb ad plusz pénzt a koronavírus-járvány miatt a korábbinál is rosszabb helyzetbe sodródott állami cégnek, amely most saját költségvetéséből állja a béremelést.

Az állami cég és a szakszervezetek július közepén feszültek egymásnak, mert a vezetőség kijelentette, hogy nem tudnak általános bérfejlesztést végrehajtani, mivel veszteségesek. Ehelyett egyszeri kifizetést ajánlottak. A kormány pedig többször is hangsúlyozta, uniós irányelv korlátozza, hogy állami támogatással rendezzék a postai dolgozók bérét. A postás szakszervezetek július 18-i tüntetéséről a Népszava is beszámolt, s a tiltakozást követően a kormány és a Magyar Posta „hirtelen mégis talált pénzt” a béremelésre.  Az általános bérfejlesztést és az éves teljesítmény elismerést is figyelembe véve több mint 14 ezer munkavállaló részesülhet legalább 10 százalékos bérfejlesztésben.

Forrás: Népszava

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!