Az egészségügyi dolgozóknak is jobban kell ügyelniük a járványügyi szabályok betartására - mondta a Magyar Kórházszövetség elnöke.

 Szeptember elsejétől ismét teljesítményfinanszírozásra állt át az egészségügyi rendszer, miközben pluszforrás is érkezik a kapacitáshiányos várólisták ledolgozására, az őszi hullám azonban hamarabb begyűrűzött hozzánk, mint gondoltuk, így a nagyon várt teljesítményfokozás valószínűleg nem lesz olyan mértékű, mint reméltük – mondta a Magyar Kórházszövetség elnöke a Világgazdaságnak adott interjúban. Ficzere Andrea beszélt arról is, hogy a Belügyminisztérium a kórházszövetség véleményére is kíváncsi volt a hazai egészségügy átalakításának előkészítő munkafolyamatával kapcsolatban. Véleményük szerint egy alapjaiban új struktúrájú és finanszírozású egészségügyi ellátórendszer kialakítására van szükség, amelynek egyenlő hozzáférést kell biztosítania minden beteg számára. Hozzátette: égető szükség van egy önálló, a kórházak működését szabályozó, a speciális egészségügyi igényeket és környezeti feltételeket figyelembe vevő jogszabály, a kórháztörvény megalkotására is. Ezen kívül javasolták még

  • a béremelést,
  • a struktúraváltást
  • és az innovatív megoldások bevezetését.

Arra a kérdésre, hogy hogyan készülnek a kórházak a koronavírus-járvány második hullámára, Ficzere Andrea azt válaszolta,

  • a kórházi ágyakat fokozatosan, a járványügyi helyzet diktálta módon kell szabaddá tenni,
  • az egészségügyi dolgozóknak az eddigieknél is jobban kell ügyelniük a járványügyi szabályok betartására,
  • a betegeket és a dolgozókat megfelelő algoritmus szerint hatékonyan kell tesztelni.
Szerinte megoldható, hogy a kórházi ágyak 20 százalékát szabaddá tegyék. „De nagyon kell figyelnünk arra, hogy a valóban kórházi ellátást igénylő betegeket fogadni tudjuk” – hívta fel a figyelmet az elnök.

Forrás: HVG

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!