Akár a rendőri jelenlétre is szükség lehet a kereskedelemben, mert a vásárlók maszkviselési fegyelme csökkent az utóbbi időben – mondta az InfoRádiónak a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke.

Bubenkó Csaba kiemelte, sok esetben egyáltalán nem viselnek maszkot a vásárlók, amennyiben mégis, rendszerint nem szabályosan, továbbá a megfelelő távolságot sem tartják be, ami komoly probléma lehet, figyelembe vége, hogy milyen szinten növekszik az új eseteknek a száma Magyarországon. (Mint arról az Infostart is beszámolt, hétfő reggelre ismét rekordot döntött a járvány, 576 új megbetegedésről érkezett hír.)

A KDFSZ elnöke hozzátette, ugyan nem preferálja a büntetést, ugyanakkor mindenképp szükségét látná a kérdés fontosságának demonstrálását a rendőri jelenléttel,

mintegy jelzésértékűen. Azért, hogy az emberek komolyan vegyék, a saját maguk érdekében, hiszen „ez nem ellenük, hanem értük való” – fogalmazott. Emlékeztetett, a március–áprilisi időszakot, amikor az olyan, mindenkinek kedvezőtlen korlátozások voltak érvényben, mint a vásárlási idősávok vagy a 15 órás boltzár, az emberek rosszul viselték.

Vagyis a szakszervezet úgy véli, az, hogy kezet mosunk, felvesszük helyesen a maszkot és betartjuk a másfél méteres távolságot, nem elvárhatatlan igény, és még mindig kisebb kellemetlenséggel jár, mint az első időszak korlátozásai.

A szakember megismételte, a különféle kereskedelmi egységek több millió embert szolgálnak ki hétről hétre, több ezer embert naponta, így a fertőzés terjedésének veszélye igen magas kockázatokat hord magában. Vagyis a munkáltatók által hozott óvintézkedések mellett – lásd például plexifalak a pénztáraknál – a maszk viselése is számottevő védelmet jelenthet. Bubenkó Csaba ezért úgy gondolja: bár kizárólag rendőri jelenléttel és büntetéssel nem lehet a kérdést orvosolni, de a hatóságok jelenléte figyelemfelkelő lehetene, ösztönözve a vásárlókat a maszk használatára.

Forrás: Infostart

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!