A nehéz sorsú diákokat segítő tanodák költségvetését olykor csonkolja az állam, olykor pedig egy jogszabályváltozás elmaradásával szárítja ki – olvasható a Népszavában.

 Közvetlenül a tanévkezdés előtt kapott értesítést a főleg hátrányos helyzetű diákok oktatásával foglalkozó Igazgyöngy Alapítvány arról, hogy az állam felére csökkenti az iskolájuknak adott kiegészítő támogatást.

- Csalódottságot és elkeseredettséget érzünk

– nyilatkozta lapunknak L. Ritók Nóra, az alapítvány és az iskola vezetője.

Az Igazgyöngy Alapítvány 1999 óta dolgozik az esélyegyenlőségért, társadalmi integrációért, a gyerekszegénység és az átörökített mélyszegénység felszámolásáért – olvasható a Hajdú-Bihar megyében létrehozott alapítvány honlapján. A hat telephellyel működő, berettyóújfalui székhelyű alapítványi iskola ugyanúgy járt, ahogyan az Iványi Gábor vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség oktatási intézményei.

A kormány a járványhelyzettel indokolta a kiegészítő támogatás 50 százalékos csökkentését, egyúttal kilátásba helyezte, hogy az állam átveszi az iskolát, ha az alapítvány nem tudja fenntartani az intézményt – számolt be a közösségi oldalán L. Ritók Nóra.

- Egyszer már megvonták ezt tőlünk, de aztán visszakaptuk. Most úgy tűnik, visszatértünk a megvonásokhoz

– állapította meg.

Közlése szerint „fűnyíróelv van, és bekényszerítés az állami rendszerbe”. A terep mindig nehezedik, és „mi sem bírjuk a végtelenségig”. Ami a konkrét adatokat illeti: kiegészítő támogatásként az állam eddig évi 17 millió forintot adott, ez csökken most 8,5 millióra. L. Ritók Nóra a Népszavának elmondta, hogy a berettyóújfalui iskolában és hat telephelyén összesen 650 gyerek tanul, 70 százalékuk hátrányos helyzetű. Az alapítvány az oktatáson kívül – állami feladatot átvállalva – szociális munkával és kríziskezeléssel is foglalkozik.

A teljes költségvetési támogatás évi 67 millió forintot tett ki, ami eleve nem volt elég az intézmény működtetéséhez. A szükséges pénz több mint felét az alapítvány pályázatokból, egyszázalékos felajánlásokból, adományokból teremtette elő

– sorolta L. Ritók Nóra.

Nem lát más lehetőséget: kénytelenek lesznek újabb adományokat gyűjteni a most kiesett összeg pótlására. Úgy érzi, túlzás nélkül kijelenthető, hogy az Igazgyöngy a gyermekszegénység elleni küzdelem és az integráció emblematikus intézményévé vált. Hangsúlyozta, hogy mindig együttműködésre törekedtek más helyi – vagy akár határon túli – szervezetekkel, jó kapcsolatot alakítottak ki az Oktatási Hivatallal is. Számos szakmai elismerésben volt részük. L. Ritók Nóra abban bízott, hogy a náluk folyó színvonalas munkát a kormány is elismeri. Amikor előzőleg személyesen tárgyalt a minisztérium képviselőjével, olyan benyomása támadt, hogy a tárca méltányolja eredményeiket. Ezért is ért mindenkit hideg zuhanyként a támogatás csökkentése. A kormány ezzel a lépésével azt üzeni – jelentette ki L. Ritók Nóra –, hogy nem fontos számára a társadalmi felzárkózás ügye.

Támogatás nélkül az Ámbédkár

Az Ámbédkar Iskolában pillanatnyilag annak is örülnének, ha a kiegészítő támogatás felét megkapnák az államtól. A borsodi Sajókazáról indult, ma már Miskolcon működő – szintén hátrányos helyzetű diákokat tanító – iskola jelen állás szerint ugyanis egyetlen fillért sem lát az eddig folyósított 30 millió forintból.

Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelési államtitkára már tavaly értésükre adta, hogy az Ámbédkar idén egyáltalán nem számíthat kiegészítő támogatásra. Az iskolában ekkor még nem aggódtak. A terv az volt, hogy a gimnázium átalakul technikummá: finanszírozás szempontjából így már a Palkovics László vezette innovációs tárcához fog tartozni.

„Minderről Palkoviccsal is megállapodtunk” – tájékoztatott Orsós János, az intézményt fenntartó szervezet vezetője.

Az átalakulás hivatalosan – az innovációs tárca közreműködésével és anyagi segítségével – megtörtént, de szükség lett volna egy jogszabályi módosításra is, ami azonban elmaradt. A nyár végén derült ki, hogy az iskola számára az egyik minisztérium már nem, a másik minisztérium még nem folyósítja a támogatást. A tanévet meghirdették, de a pénzük csak pár hónapra elegendő. Orsós János és kollégái abban reménykednek, hogy a kormányzatnak sikerül valamilyen gyors megoldást találnia.

Forrás: Népszava

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!