A kormány Ungár Péternek adott válaszleveléből nem zárható ki, hogy újabb munkakör kerülhet ki a közalkalmazotti jogviszony alól, írja a Népszava. Az LMP-s képviselő írásbeli kérdéseinek apropóját az a júliusi információ adta, hogy ősztől a kutatók is elveszíthetik közalkalmazotti státuszukat – a kulturális területen, illetve a szakképzésben dolgozók után. A Mérce cikke.

Sajtóinformációk szerint szeptemberben kerülhet a parlament elé az a törvényjavaslat, amellyel megszüntetnék a tudományos kutatóintézetek dolgozóinak közalkalmazotti jogviszonyát, foglalkoztatásukat pedig egyszerű munkaviszonnyá alakítanák át. A kulturális dolgozók és a szakképzésben dolgozók után ez a harmadik munkakör, amit az Orbán-kormány kivesz a közalkalmazotti státuszból

-írja Ungár.

A képviselő amellett, hogy megkérdezte, várható-e, hogy más szakmák is kikerülnek a közalkalmazotti státusz alól (és így megfosztják őket az ezzel járó jogi biztonságtól, illetve a törvényben garantált élőmeneteli- és illetményrendszertől), többek között arra volt kíváncsi, hogy terveznek-e a szakmát képviselő szervezetekkel egyeztetni, illetve hogy miért kötik a béremelést a státusz megváltoztatásához.

Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszter helyett Schanda Tamás államtitkár válaszolt, aki érdemi információk átadása helyett egyszerűen kikerülte a válaszadást.

Schanda válaszában azt írja, hogy a kormány az elmúlt évtizedben jelentős lépéseket tett a közszolgálatban dolgozók megbecsülése érdekében – és „az egészségügyi és az oktatási ágazatokat követően a harmadik meghatározó humánszektor, a kulturális szakterület béremeléséről is döntött a kormány”.

Az államtitkár szerint a jogviszonyváltással érintett kulturális és szakképzési területen dolgozók nem kerülnek kedvezőtlenebb bérhelyzetbe közalkalmazotti státuszukhoz képest.

Schanda hozzátette: a szakképzésben oktatók bére „átlagosan 30 százalékkal emelkedett idén júliustól”, a kulturális szférában foglalkoztatottak „2020. január 1-jéig visszamenőlegesen 6 százalékos béremelésben részesülnek”, illetve a kormány emellett kiemelt figyelmet fordít a kutatási-fejlesztési tevékenység erősítésére.

Ahogyan a Népszava is írja: az, hogy a kormány nem cáfolja egyértelműen a közalkalmazotti szféra további szűkítését, aggasztóan hat, hiszen a kulturális dolgozók esetében is szakmai egyeztetés nélkül döntöttek, majd pár napon belül el is fogadtatták az erre vonatkozó törvényjavaslatot.

Forrás: Mérce

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!