Mert az intézmény egyetlen tagja sem kapott helyet Vidnyánszkyék között.

Közleményben reagált vasárnap a Színház- és Filmművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzata a Facebookon arra, hogy az egyetem kuratóriumának élére Vidnyánszky Attilát nevezték ki.

Azt írták, hogy a sajtóból értesültek az egyetemet szeptembertől fenntartó alapítvány kurátorainak a személyeiről.

A HÖK szerint a hallgatók által korábban megfogalmazott, a modellváltás megvalósulásához elengedhetetlen feltételek egyike, hogy "Az öt tagú kuratóriumba 3 tagot az egyetem szenátusa, 2 tagot a minisztérium jelöl ki."

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium az Egyetem szenátusa által szakmai szempontrendszer alapján összeállított listáról egy jelölést sem vett figyelembe, és a korábbi ígérettel ellentétben az Egyetem egyetlen dolgozója sem kapott helyet a kurátorok között. A Hallgatói Önkormányzat a kuratóriumot nem fogadja el.

Mint ismert, pénteken úgy mellesleg számolt be az Innovációs és Technológiai Minisztérium arról, hogy a Színművészeti is működési modellt váltott és egy "közelmúltban megszületett döntés értelmében" Vidnyánszy lett a kuratóriumi elnök.

A tárca közleménye szerint a kuratórium tagja lesz Bacsa György, a Mol stratégiai ügyvezető igazgatója, Lajos Tamás operatőr-producer, Rátóti Zoltán színész-rendező, és Világi Oszkár, a Slovnaft igazgatóságának elnöke, vezérigazgatója.

A bejelentés óta Zsámbéki Gábor rendező, a Katona József Színház alapítója, aki 41 éve tanított az egyetemen közölte, hogy szeptembertől szerződést bont az intézménnyel, így tett Gáspár Máté, az Elméleti és Művészetközvetítői Intézet megbízott vezetője is.

Forrás: Magyar Narancs

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!