Nem lesznek nagylétszámú előadások ősztől az ELTE Bölcsészettudományi Tanszékén - ezeket online tartják majd meg. Valamint kötelező lesz a másfél méteres távolságtartás, ami meghatározza a résztvevő hallgatók létszámát. Az EMMI azonban hagyományos tanévre készül, de lesznek ajánlásai. A Pedagógusok Szakszervezete szerint fontos lenne, hogy a tanárokat és a diákokat is szűrjék ősztől.
„Szerintem 100 százalék…” - biztos benne Merkely Béla, hogy lesz második hulláma a járványnak. A Semmelweis Egyetem rektora szerint ez akkor következik be, amikor a vírus terjedéséhez kedvezőek lesznek a feltételek. Amikor már nincs nagy meleg és sokan vannak a zárt terekben - erről beszélt az ATV Heti Napló Sváby Andrással című műsorában Merkely.
Ha tartósan lehűl a levegő, a gyerekek-fiatalok iskolába, egyetemre fognak járni, a szülők zárt térben fognak dolgozni, akkor lényegesen jobb helyzetbe kerül a vírus. Nem lehet még egyszer úgy bezárni az országot, mint annak idején, hiszen annak nagyon súlyos következménye lesz.
vélekedett a rektor.
Az ELTE Bölcsészettudományi Karán már most kétféle oktatásra készülnek. Az biztos, hogy lesz hagyományos oktatás, de kötelező távolságtartással.
„Ez azt jelenti, hogy meg lesznek tartva az órák, a hallgatók bejöhetnek az épületbe, az előadótermekbe, de ott másfél méter távolságban kell egymástól leülni. És rendesen használt előadótermek lesznek ezentúl a szemináriumi termek, tehát egy 190 fős előadóban nagyjából 70-en ülhetnek majd le.” - nyilatkozta Kiss Farkas Gábor, az ELTE BT tanszékvezetője.
A nagyobb létszámú órákat pedig online előadásokkal készülnek megtartani. Közösségi helyeken, könyvtárban, irodákban pedig marad a szájmaszk használata.
A Pedagógusok Szakszervezete is bízik abban, hogy normál oktatásban kezdődhet a tanév.
„A PSZ-nek az lenne a legfontosabb cél, hogy a pedagógusokat szűrjék, hogy ne fordulhasson elő az, ami Mezőkövesden is megtörtént, hogy egy tanár megfertőzi a kollégáit vagy a tanulókat. Továbbá minden iskolát lássanak el olyan hőmérővel, amivel mindennap az iskolábaérkezéskor megmérik a gyerekek lázát” - mondta Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke.
A szakszervezet alelnöke szerint az online oktatás egyik alapvető problémája, hogy az iskolákban nem megoldott a videómegosztás, különböző programokat használnak a tanárok az online oktatásban. A gyerekek ötöde pedig nem tud résztvenni ebben az oktatási módban. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Híradónk kérdésére azt válaszolta, hogy hagyományos tanévre készülnek, ajánlásaikat a kezdés előtti napokban küldik majd el az iskoláknak.
Jó hír, hogy Magyarország jól kezelte a járványt, rossz hír hogy lesz második hullám – mondja a virológus. Éppen ezért célszerű az élet minden területén tervet kidolgozni a kockázatok csökkentésére. Jankovics István szerint olyan megoldásokat kell kialakítani a szakemberek segítségével, amelyek biztosítják a gazdaság működését
Forrás: ATV
Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!