A tudomány és a politika között kétirányú kommunikációra van szükség – mondta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szerdai online sajtótájékoztatóján a köztestület frissen megválasztott elnöke. A HVG cikke.

Freund Tamás akadémikust a Magyar Tudományos Akadémia 193., tisztújító közgyűlésének kedd este lezárult, 24 órás online szavazásán választották elnöknek a leadott szavazatok 58,51 százalékával. Első elnöki sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: minden tudományterületen, politikai hovatartozástól függetlenül tiszteli a kiválóságot, a gyengéket pedig továbbra is kritizálni fogja.

A sokféleség a fejlődés záloga; attól, hogy valaki másképpen látja a világot, még nem lesz rossz tudós – jelentette ki.
Az MTA szerinte nemzeti kincs, a tudomány és a politika együttműködése pedig nemzeti érdek; a tudomány és a politika világának megalkuvásmentes kapcsolata, kölcsönösen előnyös együttműködése az ország fejlődésének alapvető feltétele.

Freund újságírói kérdésre elmondta: célja, hogy az MTA közelmúltban kiszervezett kutatóhálózata visszakerüljön az akadémia égisze alá, mielőtt azonban ezt kezdeményezné, működőképes kapcsolatot és kölcsönös bizalmat szeretne kiépíteni a kormánnyal.

Forrás: HVG

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!