A Debreciner debreceni hírportál számolt be arról, hogy döntött a városi képviselőtestület az óvodai csoportok létszámának emeléséről: egyes esetekben így már a 30 főt is elérheti a csoportlétszám a helyi óvodákban, amivel nem minden képviselő értett egyet. A magyarországi óvodákban alapvetően a 20-23 gyermekből álló csoportok jellemzőek a Pedagógusok Szakszervezetének óvodapedagógus képviselője szerint – Verba Attiláné szerint nagyjából ez az a létszám, amit két óvónő és egy dajka még megfelelően tud kezelni.  A Magyar Hang cikke.

A jogszabályi lehetősége megvan az óvodákat fenntartó önkormányzatnak, hogy megemelje az óvodai csoportlétszámot; ennek ellenére a debreceni ellenzéki önkormányzati képviselő, Illyés János (Civil Fórum) javasolta a határozati javaslat visszavonását, mert szerinte mind a gyerekeket, mind az óvodapedagógusokat kimeríti az ilyen, nagy csoportos óvodai nevelés, míg az előterjesztő Intézményfelügyeleti Osztály vezetője, Bene Edit erre úgy reagált, hogy a törvény erre lehetőséget ad, a debreceni óvodák pedig az elmúlt években már bebizonyították, hogy képesek megbirkózni egy ilyen kihívással – tudósított a Debreciner.

 Az előterjesztés melléklete szerint legkevesebb 25, legfeljebb 30 fős csoportokkal tervezik a következő évet a debreceni óvodákban, gyakori a 30 közeli csoportlétszám. Néhány helyen azért volt szükség 30 fős csoportra, mert a sajátos nevelési igényű gyerekeket két főnek kell számítani, máshol egyszerűen 30 „átlagos” gyermekből fog állni egy csoport a táblázat szerint.

Egy óvodai csoport minimális létszáma a köznevelési törvény szerint alapesetben 13 fő, a maximális pedig 25 fő lenne (az átlag pedig 20 főben van meghatározva). A 25 fős küszöböt azonban húsz százalékkal át lehet lépni. A törvény szerint nagyon leegyszerűsítve gyakorlatilag akkor, ha van további olyan gyermek is, akit fel kell venni, vagy olyan sajátos nevelési igényű gyermek, akit több főnek kell számolni, és ezért szükséges a létszámkorlát átlépése.

Az ellenzéki javaslatot a létszámkorlát-emelés visszavonásáról végül leszavazta a fideszes többségű testület, de volt olyan fideszes képviselő is, aki az ellenzékkel voksolt a javaslat visszavonása mellett, és volt olyan ellenzéki (Momentumos és független) képviselő is, aki ellene, míg az MSZP és a DK képviselői tartózkodtak. A Debreciner szerint ritka jelenség, hogy a debreceni közgyűlésben az ellenzék képviselői mellett ezúttal a kormánypárt politikusai is háromfelé szavaztak.

A Pedagógusok Szakszervezete Óvodapedagógiai Tagozatának vezetője, Verba Attiláné tapasztalata szerint a húsz feletti (20-23 fős) csoport tekinthető ma általánosnak a magyarországi óvodákban. Ez az a létszám, amelyről Verba Attiláné 41 éves óvodapedagógusi tapasztalata alapján azt mondja, hogy két óvónővel és egy dajkával még működtethető. De már az ekkora, és különösen az ennél nagyobb csoportoknál is szükség lenne a két pedagógus mellett még egy pedagógiai asszisztensre: ez az állapot azonban a szakszervezeti vezető tapasztalatai szerint inkább álomszerű. Elmondása szerint egy kezén meg tudná számolni, hogy hányszor hallott ilyenről. – Sokkal gyakoribb, hogy a két óvodapedagógus közül csak az egyik állását tudják betölteni, és a másik helyett alkalmaznak pedagógiai asszisztenst – mondja.

Verba Attiláné arra is felhívta a figyelmet: sok óvoda az egy kisgyermekre jutó, legkevesebb két négyzetméteres tér törvényi előírását sem tudja teljesíteni, ami zsúfolt csoportszobákhoz és konfliktusokhoz vezet. Egy 30 fős csoportban az egyéni fejlesztés is nehezebb lehet elmondása szerint: délelőttönként egyenként, egyénre szabott feladatokat adva kellene foglalkozni minden egyes gyermekkel, miközben egy 30 fős csoportban a többi 29 gyermek óhatatlanul elvonja a pedagógusok figyelmét. – Két óvodapedagógus és egy dajka is nagyon megszenvedi, ha tényleg jó szakmai munkát akar végezni egy ekkora csoportban. Ennél kevesebb felnőtt pedig gyakorlatilag nem tud boldogulni harminc gyerekkel – mondja.

Korábban részletesen foglalkozott a Magyar Hang is azzal, hogy milyen nehézségekkel néznek szembe azok az óvodapedagógusok, akiknek egy – néha nagy létszámú – csoporton belül még sajátos nevelési igényű gyermekekkel is foglalkoznia kell.

Forrás: Magyar Hang

 

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!