Az Emmi minisztere szerint egyelőre még nem tudni, hogy lesz-e a koronavírus-járványnak második hulláma - olvasható a Népszavában.

 Ungár Péter LMP-s képviselő vitára hívta Kásler Miklóst, hogy a szociális ágazat bérrendezéséről beszéljenek, az Emmi minisztere azonban vélhetően nem fogadja el a meghívást, mondta a tárcavezető a Miniszteri percek 8. részében.

Kásler szerint Ungár először egy közös országos körútra hívta meg, de ez több ok miatt sem tud megvalósulni. A nyilvános beszélgetésnek azért nem látja értelmét Kásler, mert szerinte mindössze egy politikai akcióról van szó.

A miniszter a mostani videóban elmondta, hogy a szociális ágazat munkáját nagyra becsüli, szerinte ennek megfelelően megadják a kellő tiszteletet és anyagi megbecsülést a dolgozóknak. A miniszter elmondása szerint, bár a jelenlegi fizetések nem érik el az optimális szintet, az utóbbi öt évben emelkedtek a bérek, Kásler szerint elérték a 2010-es fizetések 114 százalékát. A tárcavezető szerint a béremelés folytatódni fog a jövőben, amennyiben a gazdasági teljesítőképessége ezt lehetővé teszi.

A koronavírus-járvány második hullámát illetően a miniszter azt mondta, látják, hogy környező országokban tovább terjed a vírus, ezért ült össze múlt héten az operatív törzs, hogy egyeztessenek a teendőkről.

Kásler szerint egyelőre senki nem tudja megmondani pontosan, mikor érkezik második hullám, ha egyáltalán érkezik. A miniszter felhívta a figyelmet, hogy ha a lakosság fegyelmezetten viselkedik, akkor jelentősebb második hullámra nem számíthatunk, de azt hangsúlyozta, hogy a „vírusfertőzésnek nincs még vége”.

Forrás: HVG

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!