Ezt az Innovációs és Technológiai Minisztérium közölte az ATV Híradó megkeresésére – írja a napi.hu.

 Ha közvetlen megkeresést kap, Palkovics László nyitott az egyeztetésre a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóival is

– ezt válaszolta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az ATV Híradó megkeresésére. Korábban a diákok nyílt levélben hívták meg egyeztetésre Palkovicsot, hogy az alapítványi modellbe, közvetett állami kontroll felé terelgetett egyetem sorsáról tárgyaljanak. Egyebek mellett azt írták:

értetlenül állunk az egyetemünkre váró drasztikus és hirtelen bekövetkező átalakítás előtt. 

„Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a szakmai egyeztetések a hátunk mögött zajlanak. Sem a vezetőség, sem mi nem ismerjük a modellváltásra kiszabott szűk időkeret okát, sem a garanciákat az oktatás és alkotás szabadságát illetően a továbbiakban” – fogalmaztak.

Az ITM közölte: a kormány célja, hogy az egyetemen tanuló és végző fiatalok színházművészeti, televíziós és filmipari esélyei, lehetőségei jelentősen javuljanak. Hozzátették: az átalakítással nagyobb lesz az egyetemi önállóság, enyhül az intézmény állami támogatásoknak való kiszolgáltatottsága. A minisztérium közlése szerint Palkovics László a héten első kézből adott tájékoztatást a változtatást megalapozó megfontolásokról a szakma szereplői számára.

 Forrás: napi.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!