Nagy port kavart a hír, miszerint a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem is alapítványi tulajdonba kerül, az intézmény szerint azért, hogy a kormány így tudjon hatalmat gyakorolni felettük. Az egyetem eleve a sajtóból értesült arról, hogy átalakítanák működésüket, ezt követően pedig a vezetőség, volt és egykori diákok és híres színészek is tiltakozásba kezdtek.

Az erről szóló törvényjavaslat szerint Palkovics László alapításával létrejönne a Színház- és Filmművészeti Egyetemért Alapítvány, amely az egyetem fenntartásáért felelős. Az alapítványt irányító kuratórium tagjait a miniszter nevezi ki, az alapítvány vagyonát a kormány biztosítja – írja a 444.hu.

A vezetőség 2 hete azt írta közleményében, miután találkoztak Pavlik Lívia miniszteri biztossal, egyértelművé vált, hogy az új modellben sem az intézményi autonómia, sem pedig a szaktudás érvényesítésének garanciái nem jelennek meg, ugyanis a rektort pályáztatás nélkül, akár határozatlan időre is kinevezheti a kuratórium, és az egyetem saját szempontjai sem kapnak megfelelő képviseletet. Úgy vélik, a cél az SZFE „megregulázása”. Eközben a volt diákok, köztük számos híres színész a Gólyaeskü felmondásával állt ki az egyetemi autonómia mellett.

Az egyetem jelenlegi diákjai pedig tüntetést szerveznek Ne szavazd meg! – #freeSzFE címmel június 21-e (vasárnap) 16 órára.

A demonstráció az SZFE épületeinél lesz Budapesten, az Uránia és a Vas utca között.

Megmozdulásunkkal üzenünk a parlamentnek, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem alapítványi fenntartásúvá alakításáról szóló törvényjavaslatot ne fogadják el, mert az nem biztosítja az Egyetem Alaptörvény szerinti autonómiáját!

– Írják a tüntetés Facebook eseményénél.

Június 17-én a hallgatók egy petíciót is indítottak az oktatási intézmény kivéreztetése ellen. A hallgatók szerint eddig egyetlen szakmai érv sem hangzott el a kényszerátalakítás sürgőssége mellett, így szerintük a kormány egyeztetés nélkül hoz döntéseket az egyetem jövőjéről.

Látva az elmúlt 10 év történéseit, szinte biztosak vagyunk benne, hogy a törvénytervezetet jelenlegi formájában meg fogják szavazni, azonban nyomatékosan megkérjük prof. dr. Palkovics László felelős miniszter urat, hogy az átalakulás kezdeteként – lehetőleg még a törvény elfogadása előtt – az alábbi pontok teljesüléséről az Egyetemet írásos formában biztosítsa

– olvasható az aHang weboldalán.

A diákok követelései a következők:

  • A rektort továbbra is az egyetem jelölje ki! Nevezzék ki az Egyetem által demokratikus úton megválasztott jelenlegi rektorjelöltet!
  • Kezdjenek érdemi tárgyalásba az Egyetemmel, ne hozzanak önkényes döntéseket!
  • Az alapítvány vezetőinek, azaz a kuratórium tagjainak kiválasztási jogát engedjék át az Egyetemnek!

Nem az SZFE az egyetlen felsőoktatási intézmény, amelyet a kormány a Budapesti Corvinus Egyetem mintájára privatizálna és az alapítványi finanszírozásúvá tenne. A tervek szerint pedig esetükben már meg is van, hogy kik lesznek az egyetemeket átvevő kuratóriumok vezetői:

  • Náray-Szabó Gábor akadémikus az Állatorvostudományi Egyetemet átvevő Marek József Alapítvány élén,
  • Varga Judit igazságügyi miniszter a Miskolci Egyetemet átvevő Universitas Miskolcinensis Alapítvány élén,
  • Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminál igazgatója a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány kuratóriuma élén,
  • Csizmadia Norbert, a Magyar Nemzeti Bank Pallas Athéné Alapítványának (PADMA) elnöke a Neumann János Egyetemért Alapítvány élén,
  • Csányi Sándor, OTP-vezér a Soproni Egyetemért Alapítvány élén,
  • és Knáb Erzsébet, az Audi Hungaria Zrt. HR-igazgatója a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány élén.

Forrás: Mérce

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!