Egy Szekszárd méretű város lakossága költözött külföldre két év alatt, akik hivatalosan is Németországban, illetve Nagy-Britanniában vállalnak munkát.

A német és a brit statisztikai hivatal 2014. év végi adatai szerint Németországban körülbelül 80 ezer, az Egyesült Királyságban megközelítőleg 55 ezer magyar dolgozik – írja a Magyar Nemzet. Németországban két év alatt a kereső tevékenységet végző regisztrált magyarok száma csaknem 70 százalékkal nőtt. A német adatok szerint 2014-ben az országban tartózkodó 115 ezer magyarból 80 ezer folytatott regisztrált kereső tevékenységet, 2012-ben még csak 65 ezerre tették a magyarok számát, közülük 47 ezren dolgoztak.

A brit Nemzeti Statisztikai Hivatal tájékoztatása szerint 2014-ben az országban 55 ezren voltak a 16 évesnél idősebb, magyar származású, kereső tevékenységet folytatók. 2012-ben 35 ezer bejelentett munkahellyel rendelkező magyar volt a briteknél. Fontos kiemelni, hogy az adatok nem tartalmazzák azokat, akik nem bejelentett munkahellyel rendelkeznek, így a lap becslései szerint legalább 350 ezer, legfeljebb 500 ezer magyar dolgozhat összesen külföldön.