A munkavállalók becsapására és „embertelen munkakörülményekre” hívja fel a figyelmet a Continental gumigyár makói üzemében a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség – írja az mcsipos.hu.

A szövetség elnöke, Radics Gábor szerint a Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. üzemében a cégvezetés arra próbálja rábeszélni a munkavállalókat, hogy kérjék munkaszerződésük közös megegyezéssel történő módosítását munkaidejük, és ezzel a fizetésük felére csökkentésére.

Radics szerint az érintett dolgozókat a cég HR-esei egyesével győzködték a közös megegyezés előnyiről, és úgy tudja, 90 százalékuk végül bele is ment az alkuba, „mert a gyárban azt suttogták, „azokat rúgják ki először, akik nem írnak alá”.

A szakszervezet szerint azonban az cég nem tudja garantálni, hogy a most részmunkaidőbe kényszerítettek nem vesztik majd el hamarosan szintén a munkahelyüket, mint a járvány kezdete óta leépített kétszáz másik munkavállaló. A szabadságok túlnyomó részét ugyanis már kiadták, a munkavállalók megtartására szolgáló állami bértámogatásra pedig Radics tudomása szerint nem pályázott a gumigyár makói telephelye.

„Embertelen munkakörülmények”

A szakszervezet közleménye kemény kritikákat fogalmaz meg a Continental AG makói telephelyén biztosított munkakörülményekkel kapcsolatban is, ami szerintük a cégcsoport más magyarországi üzemeiben példátlan.

A részmunkaidőben tovább dolgozók panaszai főleg a járvány elleni védekezéshez kapcsolódnak. Erre hivatkozva

  • zárta le vagy vitte el a közös helyiségekből a hűtőszekrényeket a vezetés, „így az otthonról hozott uzsonnák, ebédek egész nap a már most 30 fokra forrósodott üzemben aszalódnak”,
  • vagy zárta be az öltözőket és a zuhanyzókat. „Vagyis, a nehéz fizikai munkát végző gumigyárosok a piszkos, izzadt, esetleg fertőzött munkaruhában mennek haza.”

Egyszerűen érthetetlen, ami a makói gyárban történik, miközben a céghálózat többi üzemegységében az emberi méltóságot megőrizve és a munkavállalók biztonságát, kényelmét szem előtt tartva külön apparátus van a higiéniás feltételek biztosítására. Makón viszont arra van az apparátus, hogy azonnal lecsapjon azokra, akik – az erre kijelölt ellenőrök szerint – megszegik a szigorú védekezési előírásokat. Figyelmeztetés nélkül azonnal büntetnek és a munkaviszony azonnali hatályú megszüntetését helyezték kilátásba.

– áll a közleményben, amely szerint a Makói Gumiipari Szakszervezet többször felszólította a cégvezetést: vegyen példát a cégcsoport, a Continental AG többi magyarországi üzeméről, bánjon emberségesen és tisztességesen a dolgozóival.  De a makói gyár vezetése rendre figyelmen kívül hagyja a szakszervezeti aggodalmakat és javaslatokat.

Forrás: mcsipos.hu

A Continental az alábbi állásfoglalást jelentette meg a cikkre reagálva:

"Az autóipar jelenlegi piaci helyzetében minden szereplőt érint a kereslet jelentős csökkenése, így a megrendelésállomány visszaesése miatt, a munkaerőkölcsönzés keretében foglalkoztatott munkavállalók számát csökkentettük kétszáz fővel már korábban a makói gyárunkban.

Makón a helyzet megoldására több megoldási alternatívát is kerestünk, azzal a céllal, hogy minél több munkahelyet megőrizhessünk. Ezek közül a munkaidő csökkentési javaslatot a munkatársaink több, mint 95%- a támogatta. Mindenkit az eredeti munkakörében foglalkoztatunk tovább, melyről minden munkavállalónkkal egyéni munkaszerződés módosítást készítünk.

A makói gyárunkban 2020. május 1- jétől három hónapra 25%- kal rövidített munkarendhez kapcsolódó munkaszerződés módosítások aláírása jelenleg folyamatban van, melyet a munkatársaink több, mint 90%-a már aláírt. A munkáltató nem kezdeményezett azon indokból munkaszerződés felbontást, hogy valaki nem írta volna azt alá. A szerződésmódosítás következtében a határozott időre, három hónapra a jövedelmek 25%- kal csökkennek, továbbá az előirányzott prémiumot is megkapják munkatársaink. Az állami segítségnyújtás igénybevételét az egyes gyáraink adottságai határozzák meg, több hazai telephelyünk benyújtotta pályázatát, de van, ahol sajnos nem tudunk élni ezekkel a lehetőségekkel.

A termelés átmeneti szüneteltetésének ideje alatt további intézkedéseket valósítottunk meg munkatársaink egészségének védelme céljából, mint a munkaállomások egymás közötti távolságának növelésére, védőeszközök és fertőtlenítő szerek biztosítsa, új szünetrend kialakítása, pihenőhelyek átalakítása, munkáltató által biztosított utazási kapacitás növelése. Az egyes gyáraink egyedi működési körülményei alapján egyéni kockázatelemzést folytattunk, melynek eredményeképpen telephelyenként eltérő intézkedéseket valósítottunk meg a munkavállalóink egészségének védelmét és biztonságát maximálisan szem előtt tartva."

 

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!