Három hónapon belül munkát ígér a megélhetésüket elvesztetteknek Orbán Viktor, sokak szerint viszont ez csak közmunkával lehetséges. Az összes munkavállaló közül 105 ezer közfoglalkoztatott van Magyarországon, idén viszont 40 milliárddal kevesebbet költ a kormány közmunkásokra – olvasható az ATV oldalán.

 Vécsi István, a Közmunkás Szakszervezet elnöke az ATV Start című műsorában arról beszélt, hogy 2018 óta folyamatosan csökkent a közfoglalkoztatottak száma, ezt ők örömmel is fogadták, de más volt a helyzet akkor, mint most. Februárban úgy tűnt, hogy tovább tart ez a folyamat, a kormánynak is volt erre terve, hiszen 100 ezer fő alá csökkent a közfoglalkoztatottak száma.

Most viszont új helyzet alakult ki, bizonytalanság van a területen. Szerinte meg kellene emelni a közfoglalkoztatottak létszámát, mert lassan tömegeknél jár le a 3 hónapos álláskeresési járulék.

Vécsi elmondta, hogy csak az ő településén 50-60 olyan család van, akinek nem tudnak munkát biztosítani, mert nincs rá keret. Orbán Viktor szavai nem nyugtatták meg, a bizonytalanság nem csökkent. Vécsi elmondta, őket, mint szakszervezetet, senki nem kereste.

Nem tudják, hány munkanélküliről van szó, vagy mi van azokkal, akik nem is kaptak februárban munkát, vagy akik külföldön találtak munkát, de kénytelenek voltak hazajönni. Ez benne van a 300-325 ezer főben?- kérdezi költőien Vécsi.

Úgy gondolja, hogy az önkormányzatoknak fel kellene készülni a közmunkaprogramok biztosítására, levezénylésére-kemény tervező-szervező munka van mögötte.

Vécsi elmondta, hogy a közfoglalkoztatottak szerteágazó munkát végeznek, de nehezen tudja elképzelni, hogy egy diplomás, jó szakember, aki korábban piaci alapon kapta a bért, az 54 ezer forintért dolgozna.

Forrás: atv.hu

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!