Létszámproblémák és megnövekedett igénybevétel miatt nem biztos, hogy elég a katonánként évi 300 óra – írja a HVG.

 Évi 300-ról 400 órára emeli a katonák számára elrendelhető túlszolgálatot Benkő Tibor honvédelmi miniszter országgyűlés elé már beterjesztett törvénymódosítása. Az indoklás szerint a „szolgálatteljesítés alakulását az állományilletékes parancsnok az időkeret lejárta előtt is figyelemmel kíséri, de létszámproblémák, megnövekedett igénybevétel miatt nem biztos, hogy szolgálatteljesítési idő szervezése keretében fel tudja oldani a túlszolgálat keletkezését, így átlépheti az éves keretet”.

A kormány ideiglenesen, a járványhelyzet miatt már felemelte a túlszolgálati óraszámot – ezt az intézkedést tennék állandóvá és terjesztenék ki a veszélyhelyzet utánra. A veszélyhelyzet ideje alatt a rendvédelmi feladatokat ellátó szerveknél kemény túlórák jöhetnek: a heti szolgálatteljesítési idő és a szolgálati érdekből elrendelhető túlszolgálat együttes időtartama meghaladhatja a negyvennyolc órás heti időtartamot, illetve a napi szolgálatteljesítési idő tizenkét óránál hosszabb is lehet, azonban a huszonnégy órát nem haladhatja meg.

A veszélyhelyzet ideje alatt a szerződéses állományba tartozó katona jogviszonya a veszélyhelyzet megszűnéséig automatikusan meghosszabbodik (vagyis nem mondhat le, még akkor sem, ha erre amúgy lehetősége lenne).

Forrás: HVG

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!

 

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ