Egyre többen állnak vissza dolgozni olyan vállalkozók, akik márciusban hirtelen becsukták az üzleteiket. Az első visszatérők elsősorban anyagi okok miatt állnak munkába; van, aki az alkalmazottai megélhetését félti, és van, aki a saját megélhetése miatt vállalja a kockázatot. Kozmetikussal, műkörmössel, konditerem- és egy kávézótulajdonossal beszélgettünk arról, hogy miért éppen most nyitottak ki újra. A 444.hu írása.

Ültem otthon én is három hétig, de amikor jön az első két-három számla és ott hever a konyhapulton, akkor elkezdesz gondolkodni, hogy ez szép és jó, hogy maradj otthon, de akkor miből fizeted a számlákat?

– mondja egy szegedi műkörmös, Nagy Tímea.

Törvényileg nem kellett bezárniuk sem a konditermeknek, sem a kávézóknak vagy szépségipari szolgáltatásoknak, mégis sokan önként megtették, amikor kihirdették a vészhelyzetet. Most néhányuk újranyit, amit talán még sokan korainak tartanak, hiszen még a járvány tetőpontját sem értük el. A vállalkozók viszont azt érzik, hogy túl nagy a bizonytalanság, és hónapokig nem engedhetik meg maguknak, hogy ne dolgozzanak. Egyre több fodrász, kozmetikus hívja fel a vendégeit, nemrég pedig az kavart nagy port, hogy több konditerem is újra megnyitott.

Nagy Tímea katás vállalkozóként március 17-én zárta be az üzlete ajtaját, bár a törvény szerint nem kellett volnia leállnia a munkájával, mégis megtette sok más szépségiparban dolgozóval együtt, mert szerinte hatalmas volt a riadalom.

Három hét otthonülés után két hete először fogadott vendéget, mert úgy érezte, hogy a gyerekét egyedül nevelő anyukaként nem engedheti meg magának, hogy ne legyen bevétele.

Igazából abszolút a pénz miatt nyitottam újra, mert persze sok engedményt adott  a kormány, de azt nem mondta senki, hogy a közüzemi számlákat nem kell fizetni. Amikor már gyülekeztek a számlák, akkor félóránként változott a véleményem arról, hogy kinyissak-e. Volt, hogy pityeregtem, volt, hogy anyukámat hívtam, hogy most mi legyen

– mondja.

Végül a pénz nyert, és Tímea körbetelefonálta a vendégeit, hogy újra munkába áll, minden második héten, amikor nem kell otthon lennie a gyerekével. Azon az öt napon, amikor dolgozik, naponta csak három vendéget vállal el. Tímea szerint érdekes volt, hogy főleg a fiatalok mondták azt, hogy nem élnek a lehetőséggel, míg az idősebbek azonnal jöttek, de így is csak a szokásos vendégkörének töredéke jön hozzá. A vendégei védelmét továbbra is fontosnak tartja, ezért a napi három vendége között mindig hagy annyi időt, hogy mindent lefertőtleníthessen. 

Hónapokig úgysem maradhattunk volna bezárva

Dékány Gergely, az Antique Cafe & Tea fiatal tulajdonosa elsősorban nem a saját megélhetése miatt nyitott újra a hét elején, hanem az alkalmazottai megélhetése miatt. Gergely hosszas vivódása után március 21-én zárta be az üzletét Szeged bevárosában.

Nem szerettem volna gócpont lenni, mert nagyon sokan járnak ide, és nagyon szoros a vendégek közötti kapcsolat is, nem csak beugranak egy kávéért elvitelre, hanem egyfajta társasági tér lett a kávézó

– meséli.

Gergely nem érezte elengedőnek az akkor tett óvintézkedéseket, a papírpoharat és a csak teraszos nyitvatartást, ezért egy hónapra bezárt. Azt ígérte az alkalmazottainak, hogy a vállalkozás tartalékaiból két hónapig fizeti a bérüket, de utána nem tudja, mi lesz. De végül úgy ítélte meg, hogy beláthatatlan, meddig tart még a járvány, és közben a vendégek is elkezdték nála követelni megszokott kávéjukat, úgyhogy kinyitottak újra, illetve csak kávét árulnak elvitelre. Tettek néhány óvintézkedést is, védőplexit szereltek fel, amögül szolgálják ki a vásárlóikat.

Így is hatalmas a visszaesés, de ez a kinyitás most pont arra jó, hogy amit az elmúlt egy hónapban elkezdtünk felélni a cég tartalékaiból, azt most szépen visszaépítsük

– mondja. 

Most már úgy látja, hogy azok a kávézók tették jól, akik egyáltalán be sem zártak, mert még ha jóval kevesebb, de akkor is volt valamennyi bevételük, és most nem kell a tartalékaik miatt aggódniuk. 

Dezső Gabriella szegedi kozmetikus szintén úgy látja, hogy nem volt értelme bezárni. Két hétig nem fogadott vendégeket, de április 6-tal barátnőjével együtt újra kinyitott. 

Azért nyitottunk ki újra, mert anyagilag úgysem engedhettük volna meg magunknak, hogy hónapokig ne legyünk nyitva, úgyhogy így mindegynek tartottuk, hogy most nyitunk ki vagy még várunk 1-2 hetet.

Egyelőre csak heti két napot dolgozik délelőttönként, de nem hirdeti, hogy újra munkába állt, csak azokat fogadja, akik keresik. Gabriella már a bezáráskor sem tartott attól, hogy elveszti a vendégeit, mert mindig is úgy volt vele, hogy aki nem ragaszkodik hozzá, ahhoz ő sem ragaszkodik. Kritikát eddig egyetlen vendégüktől kapott, aki csípősen megjegyezte, hogy „jó bátrak” a fodrász barátnőjével amiért újra munkába álltak.

Senki ne higgye, hogy agyonkeressük magunkat

Kétségkívül a konditermeket éri a legtöbb kritika, szinte minden újranyitó konditerem Facebook-oldalán lehet negatív kommenteket olvasni, akik túl korainak, sőt veszélyesnek tartják az edzeni vágyók fogadását.

A Szegi Fitnesst is sokan szidták, amiért keddtől megnyitották a termeiket. Szegvári Gábor tulajdonos szerint azonban rengeteg a tévhit ezzel kapcsolatban, ezért is ítélkeznek könnyen az emberek. 

Tíz százalékos a forgalmunk, jelenleg 7 vendégünk van 1300 négyzetméteren. Senki ne higgye azt, hogy mi ezzel agyonkeressük magunkat, ez arra elég, hogy a recepciós és a takarító bérét meg a villanyszámlát kifizessük, mert nem akartuk elküldeni őket

– mondja.

Az így befolyó összeg viszont egyáltalán nem elég a magas bérleti díjak fizetésére, ami egy másik konditerem személyi edzője szerint ez néhol akár havi 3 millió forintba is kerülhet, ami kitermelhetetlen ilyen kis forgalom mellett. Az ország minden részéről edzőtermek fogtak össze, és írtak kérvényt, hogy a bérleti díjak egyharmadát vállalja át az állam, míg a maradék kétharmadot a bérlő és a tulaj megosztva fizeti. A kérvényre azonban nem érkezett válasz, ezért most sok edzőterem kényszerül kinyitásra.

A Szegi Fitness dolgozói, a kritikus kommentelők és aggódók azt gondolják, hogy a vendégeik nem figyelnek oda a higiéniára, nem törlik le maguk után a gépeket. Pedig most mindenki követi a szigorú előírásokat, saját érdekében is, és hetente fertőtlenítik az egész termet. Minden második gépet és zuhanyzót lezártak, hogy a vendégek ne tudjanak egymáshoz közel kerülni edzés közben, és légkondi helyett az ablakokon át szellőztetnek. A közös órákat és a személyi edzéseket nem tartják meg, mindenki csak egyénileg használhatja a gépeket.

Forrás: 444.hu

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ