Júniusban az euróövezetben 31 ezerrel nőtt, az EU egészében 32 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma, a munkanélküliségi ráta azonban nem változott májushoz képest - közölte pénteken az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.

Az euróövezet 19 tagállamában az előző havival megegyező 11,1 százalékos volt a júniusi munkanélküliségi ráta, 2012 márciusa óta a legalacsonyabb.

    Egy évvel korábban, 2014. júniusában 11,6 százalék volt a mutató.

    Az Európai Unió 28 tagállamában a munkanélküliségi ráta júniusban 9,6 százalék volt, az előző havival megegyező. Tavaly júniusban a ráta 10,2 százalék volt.

    Az Eurostat adatai szerint júniusban 23,296 millióan voltak munka nélkül az EU-ban, ebből 17,756 millióan az euróövezetben. Májushoz képest ez az EU-ban 32 ezres csökkenést, az euróövezetben 31 ezres növekedést jelent. Az egy évvel korábbihoz képest az EU-ban 1,448 millióval, az euróövezetben 811 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma.

    Az idén júniusban a legalacsonyabb munkanélküliségi rátát, 4,7 százalékot Németországban regisztrálták. A legmagasabb Görögországban volt, 25,6 százalékos (áprilisi adat), illetve Spanyolországban 22,5 százalékos.

    Az egy évvel korábbihoz képest az EU 21 tagállamában csökkent, ötben emelkedett és kettőnél, Franciaországban és Cipruson nem változott a munkanélküliségi ráta júniusban.
    Éves szinten a legnagyobb csökkenést Litvániában regisztrálták, 10,9 százalékról 8,5 százalékra, Spanyolországban 24,5 százalékról 22,5 százalékra, valamint Portugáliában 14,3 százalékról 12,4 százalékra.

    A munkanélküliségi ráta egy év alatt 8,4 százalékról 8,6 százalékra emelkedett Belgiumban, 6,8 százalékról 7 százalékra Romániában, 12,4 százalékról 12,7 százalékra Olaszországban, 5,7 százalékról 6 százalékra Ausztriában, valamint 8,6 százalékról 9,6 százalékra Finnországban.

    A 25 év alatti korú munkanélküliek száma 4,724 millió volt az idén júniusban az Európai Unióban, ebből 3,181 millió az euróövezetben. Az egy évvel korábbihoz képest az EU-ban 386 ezerrel, az euróövezeten 225 ezerrel csökkent a fiatal munkanélküliek száma.

    Az Eurostat Magyarországra vonatkozó júniusi adatot nem közölt.