A szentbalázsi idősotthon hat gondozónője családját hátrahagyva önként vállalta: a fertőzésveszély csökkentése miatt a járvány végéig karanténban gondozza a rábízott embereket – írja a Népszava.

 Értekezletet tartottak a múlt hétfőn a Somogy megye Szentbalázs Zselici Rózsakert Idősek Otthonának munkatársai. A téma az volt: a koronavírus-járvány komoly veszélyt jelent az idősotthonokban gondozottakra, ezért csökkenteni kellene valamiképp a fertőzésveszélyt. Az értekezlet nem tartott nagyon sokáig: hat dolgozó ugyanis hamar és önként vállalta, hogy a járvány elmúltáig beköltözik a gondozottak közé. Úgy látták, máskülönben túl nagy kockázatot jelentenének: mindannyian ingáznak az apró zselici faluba, s biztosak voltak benne, a buszon vagy otthon, a családtól előbb-utóbb összeszednék a fertőzést, ami, ha rájuk nem is, a csupa nyolcvan év feletti ellátottra végzetes lehet.

– Délután megbeszéltük, este összepakoltunk, másnap beköltöztünk

– meséli az otthon kapujától három méterre megállva Tóth Fonai Györgyné intézményvezető.

– A családjaink igazából fel sem fogták, mivel állítottunk haza hétfőn este, bár a férjem azt mondta, ha most ezt elvállalom, ne is menjek többet haza! Az intézményvezető élete párját hagyta odahaza, másvalaki idős szüleit bízta ismerősökre, de akadt olyan is, aki férje mellett három gyerekétől köszönt el, ki tudja, mennyi időre. A legkisebb ráadásul hároméves, ám egyelőre jól bírja, hogy anyukáját csak Skype-on láthatja esténként.

– Hat emberrel el lehet működtetni az otthont

– folytatta Tóth Fonai Györgyné.

– Rajtam kívül két takarító, egy vezető ápoló és két szociális gondozó költözött be, ám már nincsenek pozíciók, mindenki azt csinálja, amit éppen kell. Én például azért vagyok most ilyen leharcolt, mert éjszakás voltam, s éppen csak ledőltem ebéd után, amikor jöttek.

Érkeztünkre más is kíváncsi, a hangokra Zsuzsa néni óvatoskodik elő az egyik épületből, és aggodalmaskodva kérdezi az intézményvezetőt:

– Elmennek?

Kisimul az arca, amikor megnyugtatják, hogy senki nem akarja itthagyni. Azért csak nem tudja magában tartani:

– Nem is tudom, mi lett volna velünk nélkülük? A gondozócsapat azonban ennél állhatatosabb, s felvetésünkre, mi lesz, ha hónapokig nem tudnak hazamenni, egyöntetű a válasz: ha vállalták, végig csinálják, legyen bármilyen hosszú is a bezártság. Merthogy az otthont tényleg senki sem hagyhatja el, ahogyan be sem léphet senki. Az ebédet nagy ételhordókban, amiket az átvételkor lefertőtlenítenek, s csak azután kerül a konyhára, ahogyan a hideg élelem is a lehető legsterilebb körülmények közül és közé érkezik.

– A szakmán belül sokan azt hitték, felsőbb utasításra döntöttünk így

– jegyzi meg Tóth Fonai Györgyné –, de még maga a fenntartó is meglepődött a felajánlásunkon. Annyira egyedi a helyzetünk, hogy a szakma oldalról csak most kezdenek érdeklődni, hogyan lehet ezt megcsinálni, mi kell hozzá? Elsősorban elhivatottság, adjuk meg mi a választ, mert mással nehéz megmagyarázni, hogyan hagyhatja hátra valaki a civil életét úgy, hogy nem is tudja, mikor láthatja legközelebb a szeretteit.

- Azért ebben a szakmában hozzászokott a rokonság, a család, hogy igazából nincsenek hosszú ünnepek, otthonlétek

– magyarázza az intézményvezető.

– A kapcsolat pedig megvan, ha nem is személyesen, hanem az interneten keresztül. A világhálónak hála kap főzési tanácsokat az otthon hagyott férj, s hallgathat esti mesét anyukájától a hároméves kislány, aki mindennap elmondja, mennyire büszke a mamájára.

- Nagyon nincs is idő azon töprengeni, meddig tart ez az egész

– mondja Tóth Fonai Györgyné. – Amikor beköltöztünk, azt gondoltam, most végre utolérem magam a papírmunkával, de talán még nem voltam az irodában. Mindig van mit csinálni, a gondozottak nagyon örülnek, hogy itt vagyunk, s igénylik a társaságunkat, s olyanra is jut idő, amire normál esetben nem: vasárnap délután például nyolc hölgynek festettem ki a lábkörmét. Magukra leginkább a vacsora és a takarodó után jut ideje az asszonyoknak, akik a beköltözéskor úgy készültek, a szabad pillanatokban afféle klubéletet élnek, s emiatt vittek be magukkal kolbászt, szalonnát, lekvárt, savanyúságot, tartós süteményt, de eleddig csak néhány kósza perc jutott kikapcsolódni.

- Egyelőre az is sok időt elvesz, hogy elmagyarázzuk a lakóknak, miért nem jönnek a látogatók, miért nem kapnak csomagot

– teszi hozzá az intézményvezető. – Aztán idővel biztosan akad majd néhány konfliktus is, mert azért össze vagyunk zárva. De nem hiszem, hogy gond lesz, vagy bárki feladná, mert nemcsak munkatársak, de barátok is vagyunk. Máshogy nem is vállaltuk volna, mert nem lehetne végig csinálni.

Forrás: Népszava

Munkajogi tanácsadó válaszol

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ