„A magyar munkavállalók legalább 40-50 százaléka mindennap sokat utazik azért, hogy a munkahelyére be tudjon járni. Ez korábban talán csak idő- és pénzveszteségnek tűnt, de ez most a járvány terjedésének gyorsaságát és kockázatát növeli” – nyilatkozta Forman Balázs, a Corvinus Egyetem Gazdaságföldrajzi, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Tanszékének docense a Magyar Narancsnak.

 Magyar Narancs: A koronavírus-járvány kapcsán a védekezésről, a fertőzés elkerülésének módszereiről rengeteg szó esett. Így arról, mi lesz az egyetemekkel, az iskolákkal, a külföldiekkel, az egészségüggyel. A még mindig dolgozókról viszont eddig alig esett szó.

Forman Balázs: A járvány terjedése szempontjából a legérdekesebb csoportot a naponta ingázók jelentik.

A KSH legutóbbi, 2011-es népszámlálási adatai alapján a magyar munkavállalók 35 százaléka ingázik, vagyis nem a lakóhelyén dolgozik.

A jövőre esedékes újabb népszámlálás adhat majd pontosabb és aktuálisabb adatokat, de most ezek állnak rendelkezésre. Nem kell különösebben ecsetelni, hogy ennek milyen jelentősége van egy fertőzőjárvány idején! Ez több mint 1,3 millió ember jelent, akiknek legalább 3 millió közvetlen hozzátartozója van.

MN: Mi mondható az ingázók területi eloszlásról és jellemzőiről?

FB: Pest megyében a munkát vállalók között ez az arány 62 százalék. De például az aszódi vagy a pannonhalmi járásban kiugróan magas, 82 százalék. A községekben élő foglalkoztatottaknak is legalább az 50 százaléka a lakóhelyén kívül dolgozik. Gyakorlatilag az ország minden járására jellemző, hogy az ott lévő falvak lakói a járásközpontba vagy esetleg más városba járnak dolgozni. S még egy fontos adat: az 5000 főnél kisebb települések munkaerőpiacának összeomlása miatt országos szinten a 30 év alatti munkavállalók 40 százalék ingázik. Róluk feltételezzük azt, hogy tünetmentesen is vírushordozók lehetnek. Pest megye lakosságában ez az arány 68 százalék. Csak a 60 év feletti munkavállalók körében csökken az ingázók aránya 20 százalékra. Budapesten belül a dolgozók fele nem abban a kerületben dolgozik, ahol lakik.

Összességében azt lehet mondani, hogy a magyar munkavállalók legalább 40-50 százaléka mindennap sokat utazik azért, hogy a munkahelyére be tudjon járni. Ez korábban talán csak idő- és pénzveszteségnek tűnt, de ez most a járvány terjedésének a gyorsaságát és kockázatát növeli meg nagyon.

MN: Van-e arról adat, mindez hogyan oszlik meg ágazatonként?

FB: Országosan az iparban dolgozók közel fele, a mezőgazdaságban és a szolgáltatásokban dolgozók 30 százaléka naponta ingázik. A szakmunkások 40, míg a diplomások 30 százaléka. A felsőfokú végzettséget igénylő munkakörök betöltői 27-35 százalékban ingáznak. De például a középfokú végzettséget igénylő ipari, építőipari, karbantartói, üzemeltetői, sofőri állások betöltőinek a fele ingázik. E jelenség mögött ott van a sokak szerint létező szakmunkáshiány. A nagy, több ezer embert foglalkoztató vállalatok ma már akár 60-80 km sugarú körön belül kell munkavállalókat toborozniuk.

MN: A veszélyhelyzetben van egy új varázsszó, az otthonról történő munka, vagyis a „home office”. Mik ennek a határai és lehetőségei?

FB: A KSH által közzétett munkakörök és egyéb statisztikai források alapján úgy tűnik, hogy

a home office-szal maximum 1 millió munkahely problémáit lehet megoldani részben vagy egészben.

200 ezer vezető beosztású munkavállaló dolgozik az országban és 260 ezer ügyviteli, ügyfélszolgálati, irodai munkavállaló van. Az ő munkájuk megfelelő biztonsági protokollok betartásával megoldható home office-ban. Számos más értelmiségi munkakör is betölthető és a feladatok elvégezhetők így. De egy orvos, egy termelésirányító mérnök, egy közlekedésszervező ezt nem tudja megtenni. Persze, a kép itt is nagyon vegyes. A többi munkavállalónak, ha akarja, ha nem, a munkavégzéshez be kell járnia a munkahelyére.

MN: És mivel járnak az otthonuk és a munkahelyük között az ingázók?

FB: A munkavállalók 30 százaléka jár személygépkocsival munkába – a település méretétől függetlenül.

Budapesten a másik 70 százalék tömegközlekedéssel jár munkába.

A megyeszékhelyeken ez mintegy 40 százalék. A többiek. illetve a kisebb városokban, községekben élők 70 százaléka meg gyalog és kerékpárral közlekednek.

MN: Ilyen körülmények között mekkora az esély arra, hogy a fertőzés terjedésének gátat lehet szabni?

FB: A magyar társadalom talán legmobilabb rétegét, a felsőoktatásban tanuló hallgatókat hazaküldték még március 15. előtt. Nem kevesen a januári vizsgaidőszak végén ausztriai, olasz, francia síterepeken voltak. Nagyon sokan az egyetem mellett dolgoznak, teljesen jogosan társasági életet élnek és kollégiumokban laknak. A pörgős életmódjuk révén nagyon sokan napi rendszerességgel akár 3-4 különböző társaságban is megfordultak. Ha feltételezzük azt, hogy többen úgy fertőződhettek meg, hogy nem voltak tüneteik, miközben élték a szokásos életüket, akkor nagyon hozzájárulhattak a vírus széleskörű elterjesztéséhez. Csak remélni lehet, hogy az egyetemek bezárása és a diákok hazaküldése nem későn történt. A teljes közoktatás néhány nappal későbbi bezárására nem a diákok és a tanárok utazgatásai miatt volt szükség, bár a középiskolások között is rengeteg az ingázó és a Budapesten keresztül-kasul utazó diák. A járvány terjedése szempontjából az jelentett nagy kockázatot, hogy egy átlagos méretű magyar iskolában naponta több száz gyerek és a tanáraik találkoznak. Ennek átmeneti elkerülésére teljesen logikus lépés volt a digitális oktatásra áttérés. A magyar munkaerőpiac sajátosságai miatt annak a valószínűsége, hogy a járványt sikerült feltartóztatni, meglehetősen csekély.

MN: A kisebb vállalkozásoknál dolgozók, a mezőgazdaságban foglalkoztatottak és a szolgáltatásból élők jövőbeli lehetőségeiről, megélhetéséről, nehézségeiről vagy esetleges ellehetetlenüléséről mit mondhatunk?

FB: Hatalmas, összességében milliós munkavállalói csoportról van szó. Azokról beszélek, akik a hazai kis- és közepes vállalkozásban dolgoznak, és jellemzően nem ipari, vagy mezőgazdasági tevékenységet folytatnak és nem beszállítói valamelyik nagy cégnek – ez a munkavállalók közel egyharmada. Ők lakossági szolgáltatást végeznek jellemzően, az esetek döntő többségében alacsony tőkeerejű vállalkozásokban: bolti eladók, fodrászok, éttermi szakácsok, cukrászok, pékségek dolgozói, felszolgálók, szállodai recepciósok, a sor hosszan folytatható. Ők, jellemzően, nem növekedés és profitorientált vállalkozásokban dolgoznak. E vállalkozásoknak nemcsak a tőkeerejük kicsi, hanem a likviditásuk is, többnyire csak a törvény által előírt minimális tőkével alapítják meg őket.

MN: Közülük sokan normális körülmények között is pengeélén táncolnak…

FB: Az ingadozó napi bevétel, a magas helyiségbérleti díjak, a kötelezően fizetendő adók és járulékok, a betartandó közegészségügyi, minőségbiztosítási, fogyasztóvédelmi előírások mellett ezek a vállalkozások épp hogy csak eleget tudnak tenni a működésük során a törvényi előírásoknak.

Megélhetési vállalkozások, amiknek a jövedelmét a tulajdonosok a lehető leghamarabb igyekeznek kivonni, emiatt tartalékuk sincsen.

Ha az emberek nem mehetnek ki az utcára, ha elhalasztják kényszerűen a vásárlásaikat, fogyasztásukat, akkor ez a vállalkozói és munkavállalói csoport tényleg bevétel nélkül marad, nehezen belátható következményekkel.

MN: Mi itt a legnagyobb gond, mi hiányzik a leginkább?

FB: Jellegéből adódóan ebben a szektorban nincsenek külföldi befektetőik, és többnyire – tőkeerő hiányában – nem hitelképesek. Lassan már azzal is foglalkozni kell, hogy velük mi lesz? A járulékcsökkentés, a hiteltörlesztési moratórium pozitív intézkedés a számukra, mert az állandó kiadásaikat csökkentheti, de a pénzbevételeik kiesését nem pótolja. Bármilyen válságkezelés esetén az ő problémáikat is kezelni kell, hiszen családtagjaik révén összességében milliós nagyságrendű embercsoportról van szó.

Forrás: Magyar Narancs

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!

 

Munkajogi tanácsadó válaszol

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ