„Az enyhe javulás ellenére a kkv-k több mint fele továbbra sem tervezi béren kívüli juttatással támogatni dolgozóit. Egyértelműen az étkezési hozzájárulás a legnépszerűbb juttatási forma, amit holtversenyben a munkába járás költségtérítése és a SZÉP Kártya követ. Míg a mikrovállalkozásoknál visszaesett, addig a kis-és középvállalkozásoknál erőteljesen nőtt a cafeteriát tervező cégek aránya” – derül ki a K&H kkv bizalmi index legutóbbi adataiból, melyet a VG Online ismertetett.

Az év eleji mélyponthoz képest enyhén javult a cafeteriát tervező cégek aránya. Ennek ellenére továbbra is csak a vállalkozások mindössze 45%-a kalkulál a béren kívüli juttatások valamelyik formájával. Ez az arány jóval elmarad a válság előtti 2008-as csúcsidőszaktól, amikor még a kkv-k 80%-a alkalmazta azt, holott a cégek túlnyomó többsége szerint a gazdaság már túljutott a mélyponton. „Mindenképpen előrelépés, hogy ha csak kismértékben is, de sikerült pozitív irányba elmozdulni az év eleji mélypontról. A javulás ellenére a cafeteriát nyújtó cégek aránya még mindig alacsony, azonban a különböző juttatások mindegyikének nőtt a népszerűsége év elejéhez képest. Továbbra is egyértelműen az Erzsébet-utalvány a legfontosabb cafeteria elem: az előző negyedévi 27%-hoz képest most már közel minden harmadik cég fogja alkalmazni (32%). Ezt követi szinte megegyező arányban a munkába járás költségeinek megtérítése (15%) és a kedvező adózású SZÉP Kártya (13%), míg pénzbeli jutalommal minden tizedik vállalkozás fogja támogatni dolgozóit" – részletezte az eredményeket Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

A különböző szektorokat tekintve igen eltérő a béren kívüli juttatások alkalmazásának gyakorisága. Míg az ipari, építőipari (49%) és a szolgáltató cégeknél (46%) nőtt, addig a kereskedelmi (42%) és a mezőgazdasági (39%) vállalkozásoknál éppen ellenkezőleg, nagymértékben visszaesett a cafeteriát tervező cégek aránya. Ami azonban minden ágazatnál megegyezik, hogy az étkezési Erzsébet-utalvánnyal támogatják legtöbben a munkavállalókat.

A különböző méretű cégek közül egyedül a mikrovállalkozások alkalmazottai számíthatnak az előző negyedévhez képest kevesebb béren kívüli juttatásra (40%). Ezzel szemben a kis-és középvállalkozásoknál erőteljes növekedés történt. Előbbiek dolgozói örülhetnek leginkább, ugyanis 39%-ról 53%-ra, míg utóbbiaknál 35%-ról 46%-ra ugrott a cafeteriát nyújtó cégek aránya.

Érdekesség, hogy a befektetési típusú béren kívüli juttatások - életbiztosítás, nyugdíjpénztári és egészségpénztári befizetések - alkalmazása is nőtt a kkv-k körében. Igaz, ezek a juttatási formák a vállalkozások csupán néhány százalékát, azon belül is jelenleg inkább a kisvállalkozásokat érintik.

Forrás: VG Online