Mától elkezdődött a távoktatás az iskolákban. De hogyan valósítható meg a digitális oktatás? Melyik európai ország intézkedéseit lenne érdemes követnünk? Többek között ezekre a kérdésekre is válaszolt Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke az ATV Start című műsorában.

Ahogy arról korábban már mi is írtunk, rendkívüli iskolabezárásokra legutóbb 33 éve volt szükség, a hatalmas hó miatt. Arra azonban korábban még nem volt példa Magyarországon, hogy előre nem látható ideig digitális oktatás, távoktatás legyen az egész országban.

Hogyan valósítható meg a digitális oktatás?

Szűcs Tamás szerint a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) eléggé korán szólt, hogy távoktatással lehetne a kialakult helyzetet kezelni, és kicsit hamarabb el kellett volna kezdeni a felkészülést, amikor már láttuk, hogy Európa más országaiban egyre nagyobb a járvány

mondta az ATV Start című műsorában.

Úgy gondolja, hogy a digitális oktatásra való átállás mindenképpen bonyolult feladat a tanárok számára, ugyanis rengeteg alternatíva van, amiből ki kell választani a megfelelő platformot. Akár párhuzamosan – azaz interneten keresztül és a közszolgálati csatornák oktató anyagainak sugárzásával – is működhet a dolog. Azt egyelőre nem tudja, pontosan hogyan oldja majd meg a helyzetet a kormány.

Ahhoz, hogy valóban elindulhasson a digitális oktatás, az első napokban mindenképpen a tanárok személyes jelenlétére van szükség, az intézményekbe legalább azoknak be kellene menniük, akik technikailag jártasabbak, hogy megalakulhassanak a munkacsoportok.

Az iskoláknak azt is fel kellene mérniük, hogy a diákokhoz hogyan tudnak eljutni. Szűcs Tamás ugyanis azt gondolja, még azok az adatok sem állnak az iskolák rendelkezésre, hogy melyek azok a családok, vagy kik azok a tanulók, akiknél nem megoldható, vagy nagyon nehezen megoldható a távoktatással történő tanulás.

Hogyan oldható meg a gyerekek felügyelete?

A PDSZ elnöke szerint ehhez a munkarenden is valamilyen szinten változtatnia kellene a kormánynak. A home office-on és az eltérő munkarenden kívül az is egy megoldás lehet, ha a szülőket keresőképtelenné nyilvánítanák a járványhelyzet miatt.

Eleinte a fizetett szabadságok felhasználása is segíthet, de ha hosszabb ideig elhúzódik a járvány, akkor az államnak muszáj lesz megfizetnie az otthon maradó szülőket. Azt is hozzátette, hogy a társadalombiztosítási terheket is át kellene vállalnia a kormánynak. Ha ezeket a lépéseket megteszik, még akkor sem biztos, hogy minden gyermekkel otthon tud maradni legalább egy szülő. Azt is kiemelte, jelen helyzetben arra is szükség lenne, hogy ne intézményi, hanem fenntartói szinten történjen a gyerekek felügyeletének megszervezése.

Szűcs Tamás a külföldi országok közül Franciaország intézkedéseit tartja példaértékűnek. Ott ugyanis legalább az egyik szülő otthonmaradását anyagi eszközökkel is támogatják, és szerinte nálunk is erre lenne szükség.

Végül sokak bizonytalanságát eloszlatva azt is hozzátette, szerinte a gyerekeket ilyen keretek között is lehet osztályozni, le lehet majd zárni a tanévet, és mindenképpen pánikkeltő az, aki az ellenkezőjét mondja.

Forrás: eduline.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!