Óriási kihívással néznek szembe a magyar pedagógusok, akik hétfőtől online órákat tartanak majd diákjaiknak a koronavírus-járvány miatt. Orbán Viktor valószínűleg nem tévedett nagyot, amikor azt mondta, „lehet, hogy még döcögni fog”, a „digitális átállás” oroszlánrésze ugyanis a tanárokra maradt, akik gyakorlatilag a bejelentés pillanata – vagyis péntek éjjel – óta folyamatosan különböző Facebook-oldalakon és csoportokban igyekeznek tanácsokat kérni és adni arról, hogy mégis mi fog történni hétfő reggel 8-kor. A Mérce cikke.

Hiszen a legtöbb pedagógus és diák számára egy egészen új rendszer lép életbe, aminek a kidolgozására nincs idő, így a próba is élesben fog megtörténni. A kicsit sem megnyugtató helyzet ellenére mégis úgy tűnik, nem uralkodott el teljesen a pánik, sokkal inkább erős segítő szándék sugárzik szinte minden posztból és kommentből az egymás segítésére megalakult csoportokban.

Ahogy a két nap alatt csaknem 53 ezer fősre duzzadó Online otthonoktatás nevű Facebook-csoport névjegyében olvasható, a cél nem más mint:

Programok, alkalmazások, online platformok, virtuális tantermek, digitális oktatással foglalkozó portálok, kiadványok, megoldások és kérdések: ezeket várjuk itt. És értelmes, konstruktív és pozitív légkörű beszélgetéseket. Mert minden rendben lesz, és addig is tanítunk és tanulunk a neten keresztül.

Miközben olyan alapvető gyakorlati kérdések is foglalkoztatják a tanárokat, hogy hogyan tudnak tesztet íratni, vagy alsósoknak németet tanítani online, van, aki amiatt aggódik, hogy a gyerekek motiválatlanok lesznek és nehéz lesz rábírni őket, hogy szórakozás helyett tanulásra használják a digitális eszközeiket, de arra vonatkozóan is érkezett kérdés, hogy vajon honnan lesz 2 nap alatt számítógépük és internetük a szegregátumokban élő, hátrányos helyzetű gyerekeknek.

A csoportban rengetegen ajánlják fel a segítségüket a távoktatásban jártas pedagógusoktól kezdve a szoftverfejlesztőkön és mobilszolgáltatókon át a színházak bezárása miatt átmenetileg munka nélkül maradt színészekig, akik épp kötelező olvasmányok, versek és egyéb szövegek felolvasását vállalják, hogy ezzel is könnyebbé, színesebbé tegyék az órákat.

Időközben az Oktatási Hivatal is kiadta saját módszertani ajánlását a hétfőn életbe lépő távoktatási rendszerrel kapcsolatban, amelyből kirajzolódik, hogyan változik a pedagógusok pozíciója azzal, hogy fizikailag nincsenek egy térben a diákjaikkal:

Az oktatásban a pedagógus szerepe összetett. Egyfelől a pedagógus mint információforrás, a tudás átadója és a különféle kompetenciák fejlesztője áll a tanulók rendelkezésére, másfelől a tanuló önálló tanulását támogató motiváló, irányító, tutor szerepe is van. Egy olyan helyzetben, amikor a pedagógusnak nincs lehetősége közvetlen személyes kapcsolatot fenntartani a tanulókkal, az utóbbi szerepköre válik hangsúlyosabbá: támogatnia kell a tanulók önálló tanulását, információ-felkutatását és -feldolgozását

– írják.

És bár úgy tűnik, a pedagógusok (vagy legalábbis egy részük) nincsenek teljesen elkeseredve a helyzettől annak ellenére sem, hogy sok kérdés jelenleg is megválaszolatlanul lóg a levegőben, a legpozitívabban minden bizonnyal maga az Oktatási Hivatal vélekedik a vészhelyzetben összetákolt oktatási sufnituningról. Mint azt a hivatal ajánlásában olvashatjuk:

Tisztában vagyunk vele, hogy az új munkarend komoly kihívás mindannyiunk számára. Próbáljunk rá úgy tekinteni, mint a magyar oktatást ért legnagyobb innovációs lehetőségre!

Forrás: Mérce

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ