Számos intézmény megengedőbb a kormánynál, sok helyen az igazgató igazolja, ha a járványveszély alatt otthon tartják gyerekeiket a szülők – írja a Népszava.

 Miközben a kormány lényegében megtiltotta, hogy az új koronavírus veszélye miatt felfüggesszék a tanítást az iskolákban, sok szülő az ország számos pntjáról arról számolt be a hvg.hu-nak, hogy csütörtök reggelre drasztikusan megcsappant az osztálylétszám. A lap úgy tudja volt, ahol nemcsak néhány gyerek, hanem a fél osztály hiányzott. Az intézmények legtöbbje viszont nemigen merészkedett tovább annál, ami az Emmi alá tartozó illetékes tankerületi központ felhívásában állt, vagyis, hogy csütörtök reggeltől teljesen megtiltották a szülők belépését az épületekbe, lefújtak minden iskolai és tanórán kívüli ünnepséget, kirándulást és más programot, illetve felkérték azokat, akik kapcsolatba kerülhettek fertőzöttekkel, hogy maradjanak otthon.

A szórás azonban elég nagy, derül ki a hvg.hu cikkéből:

voltak iskolák, ahol a tájékoztatást a hivatalos kormányzati oldal elérhetőségének elküldésével intézte el az igazgató, de máshol például az osztályfőnökök és a biológiatanár naponta beszélget a vírusról és hatásairól a gyerekekkel.

Arra viszont, hogy mit tehet az a szülő, aki csak óvatosságból nem szeretné iskolába engedni az amúgy egészséges gyerekét, nem minden intézménynek volt még válasza: a hvg.hu-hoz érkező visszajelzések alapján ebben főként az alapítványi, alternatív tantervű vagy egyéb szempontból „nem hagyományos” iskolák voltak megengedőbbek.

Van igazgató, aki a szülők kezébe adta a döntést a bejárásról, és egyértelművé tette, hogy nemcsak az akár hosszabb időszakra szóló szülői igazolásokat fogadja el érvényesként, de mindent támogatást és eszközt, online tananyagot, satöbbit biztosít ahhoz, hogy a tanítás valamilyen formában otthon is folytatódhasson.

Több, a Közép-Budai Tankerülethez tartozó állami iskolából is ezt írta a szülőknek az igazgató: "amennyiben a szülő a helyzetre tekintettel nem kívánja a gyerekét iskolába járatni, akkor ezt jelezze az intézményvezetőnek, aki ezt tudomásul veszi és a hiányzást igazoltnak tekinti. Ezen hiányzások nem szülői-, nem orvosi-, hanem igazgatói igazolásnak minősülnek".

Eközben egy petíció is indult azért, hogy - mint elindítói fogalmaztak - "akadályozzák meg a koronavírus terjedését az iskolák, óvodák bezárásával". Ezt péntek reggelre, azaz három nap alatt közel 16 ezren írták alá. Az iskolák bezárását kérte többek közt a veszélyeztetett korosztályhoz tartozó tanárok miatt csütörtökön a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is (PDSZ).

Ez a vita nyilván a következő napokban sem fog csillapodni, sőt kormányközeli információink szerint a kormány a friss információk tudatában, a vírusfertőzéses esetszám esetleges növekedésétől függően a jövő hétfőtől már készül arra, hogy adott esetben az általános- és középiskolákban is beszünteti az oktatást.

Forrás: Népszava

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!