Amennyiben túl sok szenet igényelnek a konyári lakosok, a „hangosan részegeskedők”, a pénzüket „dohányra és alkoholra” költők, a „tiszteletlenek”, a „neveletlenek”, a szabálysértést és bűncselekményt elkövetők, hátra kerülnek a rangsorban, amiről a polgármester dönt. Az eljárásban a családtagjaikat is megbélyegzik – olvasható a HVG cikkében.

Víg Szilárd polgármester szerint csupán a tintát koptatják azok, akik a kétezer lelkes Konyár községben a züllesztők közé tartoznak és széntámogatásért jelentkeznek, mert szégyent hoznak a településre. Ez alapján nem adna támogatást a lecsúszott alkoholfogyasztóknak vagy a pénzüket dohányra költőknek, a büntetett előéletűeknek és azoknak sem, akik gyermekeik után járó támogatást gondatlanul élikfel - a tevékenységek köréről a polgármester közleményben tájékoztatta november elején a lakosságot - írja a Népszabadság.

A tavaly megválasztott független polgármestert 2012-ben azért bocsátották el pedagógusi állásából, mert egy érpataki rendezvényen a konyári cigány tanulók többségéről szólva azt mondta, hogy „teljesen hülyék", és velük szemben sokszor nem használ más, csak „a fizikai erőszak". A polgármester a lapnak azt mondta, önkormányzatuk a törvényeknek megfelelően működik. Ha őrá lenne bízva, különbséget tenne az önhibájukból és az önhibájukon kívül bajba jutott emberek között, függetlenül attól, hogy magyarok vagy cigányok.

Forrás: HVG