Az emberi erőforrások minisztere szerint „szeptemberre minden elkészül”, az új Nemzeti alaptantervet, illetve kerettanterveket a következő tanévben be is vezetik a az iskolákban. – írja a 24.hu.

Kásler Miklós erről a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt ígérte, hogy a „tankönyvek készen lesznek, a tankönyvek kiadása és forgalmazása  biztosítható”, és „semmilyen körülményt” nem lát, „ami akadályozná a következő tanévben a NAT és a kerettantervek bevezetését”.

A minisztere szerint a tantervek rendkívül hosszú megbeszéléssorozat után, konszenzus alapján jöttek létre, figyelembe véve az első változatra érkezett körülbelül ezer észrevételt.

Ennek eredményeként olyan alap- és kerettantervek jöttek létre, – állította Kásler – amelyek minden magyar gyermek számára ugyanazt az alapvető ismeretanyagot közvetítik, függetlenül a gyerekek szociális és földrajzi helyzetétől. Az új tanterv „értékorientált, korszerű módszerekre és eszközökre támaszkodik, gyermekközpontú, emellett hazafias szemléletű” – hangoztatta a miniszter.

Soha nem tudjuk elérni, hogy mindenki elégedett legyen, de ez a tanterv a jelenlegi adottságok alapján készült, és lényeges továbblépést jelent az előző tantervhez képest.

Kásler azt is mondta, hogy Magyarországon mintegy háromezer középiskola van, és összesen hét iskolából tiltakoztak a NAT bevezetése ellen, illetve néhány egyetemi oktató csatlakozott hozzájuk. A tiltakozók aránya tehát „csekély”, egy százalék alatti.

A tantervek 19 tantárgyról szólnak, mégis szinte kizárólag a magyar irodalom, illetve esetenként a történelem kerül a viták és a támadások középpontjába – mondta a miniszter, aki szerint

ezek „nem érdemi észrevételek”, hanem „politikai megfontolások”. Szerinte ez „nem szerencsés dolog, különösen nem, ha ebbe bevonják a középiskolásokat is”. 

Forrás: 24.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!