Az olyan munkaviszony-megszüntetési esetekben, ahol a munkaviszony megszüntetésére vagy megszűnésére a munkavállaló érdekkörében felmerült okból kerül sor, a munka törvénykönyve csak a tényleges munkavállalói teljesítésnek megfelelő díjazást biztosít – mondta ki a Kúria. (Az Adózóna cikke.)
A Kúria Sajtótitkárságának tájékoztatója szerint az Mfv. II. 10.199/2019. számú ügyben a felperes (a munkavállaló) 2014. augusztus 6-ától 2016. augusztus 27-éig állt munkaviszonyban az alperesi munkáltatóval. A munkáltató a munkavállaló munkaidejét 52 hetes elszámolási időszakban határozta meg és osztotta be. Az elszámolási időszak havi egyenlegéről a dolgozónak a bérjegyzékek alapján tudomása volt. A felek közötti munkaviszony az alkalmazott elszámolási időszak lejártát megelőzően, a munkavállaló 2016. július 27-ei felmondása folytán szűnt meg. A munkavállaló úgynevezett munkaidőszámla-egyenlege a munkaviszony megszűnésének időpontjában mínusz 240,35 óra, ennek alapján a tartozása 191 799 forint volt. A munkáltató a dolgozót fizetési felszólításában 191 799 forint tartozás megfizetésére kötelezte.
A felperes keresetében a fizetési felszólítás hatályon kívül helyezését kérte. A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. A felperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A felperes felülvizsgálati kérelme folytán eljárt Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta az alábbiak miatt:
Az Mt. 95. § (1) bekezdése arról rendelkezik, hogy a munkaviszony megszűnésekor a munkavállaló munkabérét az általános munkarend, a napi munkaidő és a teljesített munkaidő alapul vételével el kell számolni. Az Mt. 95. § (4) bekezdés a) pontja értelmében az előlegnyújtásból eredő követelésre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni, ha a munkaviszony a munkaidőkeret lejárta előtt a munkavállaló felmondásával szűnik meg, és a munkavállaló a beosztás szerinti munkaidőre járó munkabérnél magasabb összegű munkabérben részesült. Az Mt. 95. § (5) bekezdése szerint az (1)-(4) bekezdés rendelkezéseit munkaidőkeret hiányában is alkalmazni kell, ha a munkaviszony hónap közben szűnik meg.
Az elszámolási kötelezettség tartalmilag azt jelenti, hogy az általános munkarendre és a napi munkaidőre figyelemmel, az elszámolás időszakára megállapítható (beosztható) munkaidő és a ténylegesen teljesített (azaz lényegében a munkáltató által beosztott) munkaidő különbségét számba kell venni, illetve a feleknek az erre az időszakra járó munkabért a másiknak meg kell fizetnie, tehát az adott esetben a munkavállalónak a többletmunkabért vissza kell fizetnie a munkáltató részére.
A kollektív szerződésnek az a rendelkezése, amely az alap-, és mozgóbér kifizetését azokra az esetekre rögzíti, amelyekben a munkáltató a munkaidő-beosztás szerinti munkanapokra pihenőnapot rendelt el, nem értelmezhető úgy, hogy a felek között a munkaviszony elszámolási időszakot megelőzően történő megszüntetésekor ne állna fenn elszámolási kötelezettség. Munkaidőkeret vagy elszámolási időszak esetén ugyanis meghatározott időszakra, rendszerint egy hónapra a munkavállaló mintegy átalányszerűen, azaz a tényleges teljesítéstől függetlenül részesül munkabérben.
Mindezekre tekintettel a felek között az elszámolási kötelezettség a munkaviszony munkavállalói felmondása esetén a kollektív szerződés alapján fizetett alap- és mozgóbérre is kiterjedt, így a másodfokú bíróság jogszabálysértés nélkül hagyta helyben a felperes fizetési felszólítás hatályon kívül helyezése iránti keresetét elutasító elsőfokú ítéletet – áll a közleményben.
Forrás: Adózóna
