A NAT rendben van, nem vonják vissza, megfelelő, persze „történelmi léptékben” másként is meg lehetett volna alkotni. A jó kormányzás fontos, de nem elég, jól is kell politizálni- a résztvevők az atv.hu-nak azt mondták, hogy ez derült ki számukra Orbán Viktor beszédéből Balatonfüreden a Fidesz frakció zárt ülésén.

A Fidesz frakció  zárt üléséröl  az már tegnap este kiszivárgott a Magyar Nemzetnek, hogy Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, nemzeti konzultációt kezdeményeznek a feltételes szabadságra bocsátás szigorításáról, a Szeviép-üggyel összefüggésben felmerült bírói korrupció gyanújáról, illetve a “börtönbiznisz”- elítéltek és a gyöngyöspatai romák kártérítése kapcsán felszínre került kérdésekről.

Az atv.hu-t ugyanakkor a frakcióülés résztvevői arról tájékoztatták, hogy a miniszterelnök a több mint félórás, jó hangulatú beszédét olyasmivel kezdte, hogy igazából nincs is túl sok minden, amit mondania kellene, hiszen nem változott semmi,  a kormányzás rendben van, a dolgok mennek a maguk utján. A ciklus félidejében azonban a 2022-es választásokra koncentrálva arra hívta fel a képviselők figyelmét, hogy jól kell kormányozni, a jó kormányzás fontos, de önmagában a győzelemhez nem lesz elég, jól is kell politizálni- legalábbis ez derült ki a résztvevők elmondása szerint.


 

Orbán Viktor beszélt a választókerületekről, viszont nem tért ki a választókerületi elnökök, képviselők osztályozására, forrásaink szerint név szerint senkit sem említett.

Forrásaink azt is megerősítették, hogy szóba került a NAT is, és miniszterelnök szavaiból az derült ki, hogy “esze ágába sincs” azt visszavonni a tiltakozások ellenére sem, rendben lévőnek tartja.

Az egyik forrásunk a kormányfő gondolatmenetét úgy interpretálta, hogy az elkészült verzió megfelelő, természetesen “történelmi léptékben” lehet, hogy más szempontok is érvényesülhettek volna.
 

A ciklus közepén is fontosnak tartja a stabilitást, de beszélt arról is, hogy a politikai térben megjelent a klímavédelem és a klímapolitika is - ez fontos uj elem.
Forrásaink szerint nem került szóba konkrétan a Merkel-Néppárt kérdés, de a miniszterelnök általában bizakodó volt- a résztvevők legalábbis ezt érzékelték.
 

Több kérdést is kapott, de ezek általában választókerületi konkrét ügyekre vonatkoztak.

Forrás: ATV

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ