Bár tegnap már csillapodni látszottak Ditróban a Srí Lanka-i pékmesterek érkezése után kialakult feszültségek, ma megjelent egy, a Srí Lanka-iakat foglalkoztató pékségnek címzett nyíltlevél, amelyet a ditrói polgármester, Puskás Elemér továbbított az MTI-nek.

A levél megfogalmazásáról a február elsején tartott falugyűlésen döntöttek, miután elutasították a pékség vezetőinek bocsánatkérését és a Srí Lanka-i pékekre vonatkozó kompromisszumos javaslatát.

Az az MTI híréből nem derül ki, hogy hányan jegyzik levelet, de az igen, hogy a levél azt követeli, a pékség tulajdonosától és ügyvezetőjétől, hogy

  • kérjenek nyilvánosan bocsánatot a község lakosságától a település jó hírének megsértése miatt,
  • kérjenek nyilvánosan bocsánatot a pékség volt munkavállalóitól az elkövetett törvénysértések miatt,
  • fizessék ki a túlórákat és a ki nem fizetett pihenőszabadságokat,
  • támogassák szakszervezet felállítását a vállalaton belül,
  • ne foglalkoztassanak idegen munkaerőt mindaddig, amíg helyben a két százalékot meghaladja a munkanélküliség,
  • mutassák be a Srí Lanka-i munkavállalók szakképesítésének bizonyítékait és egészségügyi vizsgálati lapjukat,
  • elsősorban a község lakossága nyugalmát, önbecsülését, a helyi hagyományokat és vallási szokásokat vegyék figyelembe és tartsák tiszteletben.

A Mediafax hírügynökség kedden közölte, hogy megérkezett a pékségre a harmadik Srí Lanka-i pék is, aki csütörtöktől áll munkába.

A pékség ügyvezetője a Maszol.ro portálnak elmondta: nem sikerült helyi munkaerőt találni, ezért szerződtette a Srí Lanka-i pékeket. Megerősítette azt az információt, hogy a fogadásuk óta Ditróban és a szomszédos falvakban felére csökkentek az eladásaik. Hozzátette, hogy a régió központjában, Gyergyószentmiklóson viszont nem esett vissza a forgalmuk. 

Mint arról lapunk is hírt adott, két Srí Lanka-i pék miatt tartottak rendőri készültség mellett népgyűlést a hargitai Ditróban. Az ötezer fős nagyközségben már a helyi kenyeret is bojkottálták, mert a cég az ázsiai szigetországból hozott vendégmunkást.

Forrás: Index

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!